Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Felső-Bodrogköz 389 paraszti munkafolyamata) a településen, amint már említettem, nagyon régi időkbe nyúlik vissza. Konkrét adataink a 18. századig vezetnek vissza. A kő kitermelésére a helybeli parasztokon és az erre szakosodott munkásokon (kőműveseken) kívül folyamatosan érkeztek más vidékekről is specialisták. Tudjuk például, hogy olasz szakmunkások is dolgoztak az itteni kőbányákban, továbbá érkeztek ide Gömörből és Nógrádból is magyar kőfaragók. A második világháború után Fülek környékéről (Ajnácskőről, Fülekpüspökiből és Korlátiból) is érkeztek szakmunkások. Ők a mesterséget még odahaza német, olasz, lengyel mesterektől tanulták. A rétegesen szétváló, zsindelyes szentesi követ viszonylag könnyű volt kitermelni: néhány egyszerű eszköz (kalapács, ékek, štangli) elég volt hozzá. Andezitből készült síremlék. Bodrogszentes (L. Juhász Ilona felv. 2000) A munkások a kő hangjából következtettek a minőségére, s így már előre tudták, hogy apróbb (falkőnek, kockának vagy törmelékkőnek) való anyagra, vagy nagyobb, szabályos, sírkőnek (kőfejfának) valóra bukkantak. Utóbbit nagy elővigyázatossággal bontották ki, s általában még a helyszínen körbe is faragták, majd a földbe ásták vagy pincébe tették, hogy ne veszítsen természetes nedvességéből. Ha halott volt a faluban, akkor a hozzátartozók a kőfejtőkhöz fordultak sírkőnek való nyersanyagért. Lényegében csak a nevet kellett rávésni, s már a temetéskor fel tudták állítani a sírra. Több kőfejtő előre elkészítette saját sírjelét is. A sírkövek fejrészének legáltalánosabb díszítőmotívuma itt is a rozetta avagy csillag, amely ősi, általánosan elterjedt ornamens. Legtöbbször hatszirmú, karcolt vagy vésett változatban készül, a pozitív és negativ felületek kontrasztját kihasználva. A rendkívül kemény anyagba körbe foglalva rajzolták meg, sőt gyakran rozmaringkoszorúval vették körül. A motívum helyi elnevezése »csillag« és »hatágú rózsa«. A kőlap derékrészét, középső mezőjét jellegzetes virágtőmotívumok díszítik. A technikai kötöttségekből következően e karcolt virágtövek rendkívül stilizáltak, archaikusnak tűnnek, arányaik és kompozíciójuk azonban kiérlelt, szinte mesteri. Legtöbbször »halszálkás« vagy »fenyőágas« módon, máskor »rozmaring«-ként ábrázolják a virágtövet, mely olykor sírhantszerü agy hasábforma talapzaton áll, máskor virágcserépből nő ki... A szomorúfűz a református sírkövek és fejfák egyik legelterjedtebb, a XIX. század közepétől általánossá váló jelképes dísze, csak néhány sirkövön jelenik meg. Ábrázolása ennek is leegyszerűsített, a szomorúfűzképzetet elsősorban csak a lefelé hajló ágak adják. Jónéhány sírkő fejrészén a rozetta helyén a leghangsúlyosabb dísz a Dávid-csillag, helyi nevén a »zsidó kereszt«. A motívum azonban nem kötődik a sírban nyugvó vallási hovatartozásához, egyszerűen ornamensnek tekinthető... (Bodrogszentes: Fügedi-Viga 1994, 141-142)