Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
388 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása dásra: miközben az itt élő római és görög katolikusok, valamint reformátusok hatással is voltak egymásra, másrészt a viseletűk bizonyos vallási identitást is kifejezett. A társadalmi, gazdasági különbözőségek természetesen szintén kihatottak a viselet alakulására. A módosabb nagygazdák, valamint az itt élő kisnemesek jóval korábban, már a 20. század legelején átvették az úri, a polgári öltözködés egyes elemeit, a ruházat alapanyagát (selymet, bársonyt, szövetet), mint a szegényebb réteghez tartozóak, akik itt is az archaikusabb elemek őrzői voltak (további részletekkel lásd: Méry 2002,194-195). A Felső-Bodrogközben nagy mennyiségben növő sás a gyékénykötés kialakulását, az arra történő szakosodást is lehetővé tette. Szinte minden településen foglalkoztak vele, de igazán a kisgéresiek szakosodtak a gyékény munkákra. Egyes vélekedések szerint a vidéken közismert zárkózottságuk, az ezzel összefüggő endogámiájuk is a gyékényesmestersóggel függ össze. Viga Gyulának egy ladmóci adatközlője elmondta: „csak Kisgéresben volt olyan, hogy onnan nem adtak másik faluba jányt ki! Csak falun belül házasodtak. Ennek az volt az oka, hogy ott szőtték a gyéként és nem akarták, hogy a gyékényszövést a többi faluban is elsajátítsák. Ha elvitték volna a jánt más faluba a háztul, akkor ott is csinálták volna a gyéként!” (Viga 1996, 179) A géresiek elsősorban hatalmas gyékénytáblákat készítettek, amiket az ekhós szekerekre raktak a térség meszesei, a kőbányákban dolgozók pedig ezekkel takarták le a nagyobb kőtömböket a kiszáradás ellen. Gyékénytakarókat készítettek továbbá a különféle kertészetek (dinnyések, dohányosok) melegágyaihoz. Ezenkívül gyékénytáskákat, falvédőket, lábtörlőket is fontak. A bodrogközi nádasok bőven termik a gyékényt; a fiizesekből szekér számra hordják a finom vesszőt; a cigándi, géresi asszonynép ősidőktől fogva szövi a gyékényt; a férfinép fonja a kosarat mindenfelé. Csak fejleszteni kellett a meglevő népies ipart, hogy versenyképessé váljék és állandó keresetet nyújthasson. E végre szervezték a háziipari tanfolyamot, melyben ez idén több leány és fut megtanulta a finom gyékénymunkát; a perbenyiki futtatáskor kiállított kész munkák mindenkit megleptek kivitelük szolidságával és csinosságukkal. A tanfolyamot a Mailáth grófné által fizetett tanítónő vezeti; ezenkívül egy öregaszszony, ki a finom gyékénymunkát tavaly tanulta meg Mailáth grófné kívánságára, s e télen már 30 más egyént tanított meg, a kik mind jó munkát végeznek. (Geőcze 1901, 19) A folyók árterében rengeteg fűzfa nőtt, ami kiváló nyersanyagot szolgáltatott a különböző kosarak előállításához. A 20. században ezzel a mesterséggel esősorban a cigányok foglalkoztak, akik termékeiket házalva árusították. Nagygéresen 1930-ban viszont harmincán foglalkoztak vesszőfonású bútor piacra történő előállításával (Zaťko 1931, 136). Annak ellenére, hogy alapvetően síkvidékről van szó, akad a térségben néhány olyan hegy, amely viszonylag nagy mennyiségű kőanyagot biztosított a térség lakossága számára. A leghíresebb a bodrogszentesi andezitbánya (a helybeliek trachitnak mondják), ahol a lapos követ meglehetősen régóta, a 18. század óta egészen biztosan fejtik, s távolabbi falvakból (az Ungvidéki Bésről, Csicserből is) eljöttek érte szekerekkel. A továbbiakban elsősorban Fügedi Márta és Viga Gyula publikációira (Fügedi- Viga 1994; Viga 1996, 90), valamint saját, 2000 nyarán végzett tájékozódó jellegű terepmunkám eredményeire támaszkodva számolok be a bodrogszentesi kőmunkákról. A település képét még ma is meghatározza a határában található hatalmas kőfejtőből nyert lapos kő mint építkezési nyersanyag. Ebből készülnek még ma is a kerítések, számtalan épület falán látni, hogy ebből épült, vele bélelték ki a kutakat, vermeket, a temetőn tucatjával sorakoznak a rendkívül kemény kőből faragott és szépen díszített andezit sírkövek. Maga a kőfejtés vagy kőhányás (ez utóbbi a kőbányai kőkitermeléssel szemben a talajból kiszedett, darabolás nélküli kitermelés inkább
