Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

Palócföld

339

(vő. Csáky 1993c; Lajtha 1933; Manga 1956; Manga 1968, 120-144; Manga 1969).

Május elsejére, illetve pünkösd első napjára sok helyütt szokásban volt, hogy a legények a lányos házak elé májusfát állítottak.

A májusfa-vivés ezelőtt vagy 30-50 évvel kis városkáinkban általános volt. Hódoltak ennek akkor a mesterlegények épp iígy, mint a cselédlegények. Utóbbi időben a mesterlegények kezdik e szokást elfeledni a lányok nagy szomorúságára, mert szégyennek tekinti egy leány, ha az ő kapujokból hiányzik a májusfa. Májusfául lopott nyírfát viszek mindig s hogy ez a szokás régente nagyon dívott, az is erre mutat, hogy a nép a nyírfát mindig májusfának nevezi. Hogy e kedves népszokás kezd kihalni, körülbelül abban leli magyarázatát, hogy nagyon nehéz szerezni, mivel az erdőket nagyon erősen őrzik a vitelt megelőző éjeken, tanulva az előbbi nagy pusztításokon. - A nyírfa 5-6 méter magas, szép dús lombozatú, milye e czélra felhasználnak. A fát legallyazzák annyira, hogy a lombozata csak körülbelül egy méternyi a tetején.

(Jászó: Perük 1906, 234)

A 20. század elején Jászón a májusfát a cselédlegények felpántlikázva, az iparoslegények viszont minden dísz nélkül vitték. Utóbbira a pántlikát az a leány adta, akinek háza elé a májusfát állították. Mivel a májusfa állítás bizonyos fokú szerelmi vallomásnak is minősült, ha a lányos háznál a következő nap folyamán azt nem döntötték ki, akkor ez a viszontszerelem jelének minősült (további részletekkel lásd: Perlik 1906).

Pereszlényben utoljára a 19. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben gyújtottak szentiváni tüzet. Szent Iván napjának előestéjén a falu fiatalsága lement a falu végére, a legelőre, ahol mindenféle gazt szedtek össze. Ebből máglyát raktak, amit meggyújtottak és átugráltak. Néha 3-6 rakás tüzet is raktak egy sorba. Ilyenkor egy szaladásra ugrálták át a tüzeket. Énekeltek is, de már Manga Jánosnak sem sikerült felderítenie az 1940-es években, hogy pontosan mit. A szokást Kelenyében is gyakorolták, de már a

negyvenes évekre itt is feledésbe merült. Ipolybalogon viszont, ahol kukoricakóróból gyújtották a tüzet Nepomuki Szent János napjától Keresztelő Szent Jánosig vasárnap esténként a páston, sikerült az akkor énekelt szöveget is feljegyezni. Amikor elégett a tűz, énekelve mentek haza. Ilyenkor különféle műdalokat és újabb népdalokat énekeltek. A legutolsó napi Ivánka után különféle gyógynövényeket (bojtorján, szarkaláb, árvacsalán, napraforgó stb.) gyűjtöttek. A tűz fölött megfüstölték őket, majd otthon a padláson tartották és orvosságnak használták daganatok ellen.

Szentivéini ének:

Nyitra alatt egy mező,

Járjon rajta Mézes Józsi Piros pej lován.

Ide s tova tekintgél, hol láthatná szeretőjit Zolczer Ilonát.

Várj, szívem várj,

Mindjárt megyek már,

Ha jaz Isten neked rendőt,

Tied leszek már.

(Ipolybalog: Manga János gyűjt.

1940. EA-509)

Mint minden népszokást, így a halottak napja megtartását is számtalan külső tényező befolyásolta:

Mindenszentek estéjén a kegyelet és a szeretetteljes megemlékezés érzelmeivel szokta népünk a sírokat kivilágítani. E szép régi szokás megtartása elé is sok-sok akadályt gördítenek a mai rendkívüli viszonyok, amelyek azt tanácsolják, hogy a sírok kivilágítása ez évben csak a legszerényebb formában tartassák meg. Erre vonatkozólag a megyés fűpásztor legutóbb megjelent körlevelében a következő figyelmeztetéssel fordult az egyházmegye papságához: Minthogy továbbá Mindenszentek és halottak napja a síroknak szokásos kivilágítása révén az e célra