Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
306 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása láson. A kosarazáshoz hordozható kolyiba, félereszes sárik tartozik, a fejeshez ágaslábas fejőszék és geleta, a megalvadt tejet speciális eszközzel, tejsodróval, törőfával törik fel. Századunk elején Pelsőcröl még a cserfakéregből készült, 3-4 m hosszú havasi kürtöt is leírták. (Paládi-Kovács 1988, 169-170) A gömöri lapály falvaiban, ahol a földművelés dominált, az állattartásra az erőteljes lótartás, az istállózó marhatartás, a házi sertéshizlalás és a kevésbé jelentős juhtartás volt jellemző (további részletekkel lásd: Paládi-Kovács 2006a). A legelőről hazatérő gulya. Felsővály (Liszka József felv. 1982) Tehénfejés közben. Rudná (L. Juhász Ilona felv. 2000) A Bódva-völgy állattartására a marhatartás volt a jellemző - ahogy azt Paládi-Kovács Attila hangsúlyozza -, még a lófogattal dolgozó, valamint a sertés- vagy baromfitartásban jeleskedő falvak esetében is. A fajtaváltásra sok esetben csak a két világháború közti időszakban került sor (Tomaújfalu esetében például még az 1920-30-as években is a magyar szürke marha volt a domináns). Az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt kezdett elterjedni a szimentáli, majd 1938-1944 között a magyar tarka fajta. A sertéstartásban is viszonylag későn került sor a fajtaváltásra, mindenestre az 1930-as években már a mangalica volt túlsúlyban, bár az északi hegyekben, a magyar-szlovák nyelvhatár tájékán többnyire a magyar és lengyel sertés kereszteződéséből származó hegyi sertést tartották. Torna környékén csak az 1950-es években jelentek meg az angol hússertések fajtái. A disznótartás domináns formája a 19-20. század fordulójáig a makkoltatás, s az állattartás szinte az 1960-as évekig általában külterjes volt (vö. Mázik 1982, 39—41; Paládi- Kovács 1999b, 289-313). Szántóföldi földművelés Mivel a palócok gazdálkodásában a szántóföldi földművelés nem játszott központi szerepet, hosszú ideig e gazdálkodási ág hagyományos formáinak a kutatásával is csak érintőlegesen foglalkozott a néprajztudomány. Néhány korábbi szórványos adatot leszámítva elsősorban Boross Marietta és Magdaléna Paríková, majd Gudmon Ilona, valamint Paládi-Kovács Attila és Kotics József egy-egy áttekintése szolgált az alábbi összefoglalás alapjául (Borossová 1976; Gudmon 1994; Kotics 2006; Paládi-Kovács 1999b; Paríková 1981; Paríková 1983; Pusko 2003a). *** A szántóföldi földművelés a térség kevésbé jellemző gazdálkodási ágai közé tartozik, s a viszonylag nagy kiterjedésű Palócföldön különféle kistáji formái alakultak ki. Általában elmondható, hogy fő ismérve elsősorban az árpa és a zab termesztésén alapuló gabonatermesztés, a sarlóval történő aratás viszonylag hosszú ideig tartó megléte, valamint a cséplés útján történő szemnyerés. A vizsgált terület
