Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
28 II. Kutatástörténet tájainkat is érintő - néprajzi vonatkozása (Réső Ensel 1861; Réső Ensel 1862; Réső Ensel 1890; Réső Ensel 1893). Kevésbé ismert személyiségek, ám a mai szlovákiai tájakhoz kötődő tevékenységet fejtett ki Ipolyi Arnold néhány munkatársa: a csallóközi adatokat szolgáltató, Karcsay álnéven publikáló Csapiár Benedek (Karcsay 1851), az ugyancsak csallóközi Kisudvamokon Marczi Angéla, Vajkán Fehér Ferdinánd gyűjtött adatokat (Péter 2010, 53), illetve honti gyűjtéseket folytatott Pajor István (vö. Hála 1995, 204—205). Pongrácz Lajos Ipolyság környéki (vélhetően zömében felsőtúri) népdalokat jegyzett le, amelyeket Erdélyi Jánosnak is elküldött. Az 1845-ös gyűjtemény összesen 43 szövegéből Erdélyi tizenhetet átvett és a Népdalok és mondák című gyűjteményében közre is adott (vö. Hála-Katona 1993). Itt kell megemlékeznünk Majer István munkásságáról, aki hosszú ideig Muzslán és Kürtön működött lelkészként. Később évekig szerkesztette és részben írta a nagy hatású István bácsi naptárát, amelyben rengeteg, vidékeinket érintő, néprajzi szempontból is hasznosítható cikket, útirajzot tett közzé (további részletekkel lásd: Liszka 1994a, 41-43), miközben (és ez korántsem elhanyagolható!) mai értelemben vett népművelői tevékenységével a népi kultúra alakulását is elősegítette. Ez utóbbi munkásságával sem áll természetesen egyedül. Szervesen kapcsolóik ahhoz az irányzathoz, amelynek a gyökerei az antik világba nyúlnak, ám igazi virágkorát a német nyelvterületen a reformáció után érte el (ekkor elterjedt neve: Hausväterliteratur = „családapa-irodalom”), s alapjában a mai háztartási tanácsadó, illetve barkácskönyvekig teljed. Lényege, hogy e művek szerzői, amolyan patriarchálisán értelmezett, „bölcs és jóságos” családapaként, különféle erkölcsi (vallási) és gyakorlati tanácsokkal látták el olvasóikat - ma ismeretterjesztő irodalomnak is mondjuk ezt (vö. Weber-Kellermann 1987). Ezeket a német, francia, angol kiadványokat meglehetősen gyorsan lefordították magyarra is. Ebből a fordítói tevékenységből maga Majer is kivette a részét (pl. Metzger 1863). Ezzel párhuzamosan megszülettek az imént már említett külföldi kiadványok első magyar (illetve szlovák) változatai is (Majer 1847; Majer 1848). Ezek a kor viszonyaihoz képest óriási példányszámban megjelent és terjesztett publikációk kétségtelenül hatással voltak magára a népi, paraszti kultúrára, a mindennapi életre is. Befolyásolták a lakás- és öltözködéskultúra alakulását, gazdálkodási újításokat, szokásokat terjesztettek el stb. (további részletekkel lásd: Liszka 2009b). Visszatérve a korabeli magyar népélet kutatási eredményeinek a szemléjéhez, a palóckutató Pintér Sándor és Schoen Amold nevét kell megemlíteni. Noha munkásságukról a későbbiekben még lesz szó, így itt csak utalok rájuk. Istvánffy Gyula, aki ugyancsak a palóckutatásban szerzett elévülhetetlen érdemeket, kizárólag a mai Magyarország területén, Borsodban és Hevesben és részben Nógrádban végzett kutatásokat a 19. század utolsó hannadában. A 19-20. század fordulója tájékán fejtette ki néprajzi tevékenységét Rozsnyón Komoróczy Miklós, aki elsősorban a gömöri és honti magyarok néprajzi, népnyelvi leírásait hagyta ránk (Kosa 1986). Ebben az időben nem helyi származású kutatók is fölbukkantak a térségben. A teljesség igénye nélkül emlitek meg közülük néhányat. A székelyföldi Sebesi Jób Gömörben végzett népköltészeti gyűjtéseket (B. Kovács 1985a). A kecskeméti születésű Kodály Zoltán viszont Galántán töltötte gyermekkorát, de már Budapestről tért vissza a 20. század első éveiben a Mátyusföldre (Ág 2007, 19-38; Záreczky 1982), továbbá Nyitra környékére és Gömörbe (Ág 2001a) népzenét, népszokásokat gyűjteni. Zoborvidéki gyüjtőútján jelentős textilanyaggal is gazdagította a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményét (Kocsis 1992). Ekkoriban (1913- ban) gyűjtött Lajtha László népdalokat a csallóközi Nemesócsán (Ág 1969, 3), továbbá Bartók Béla 1910-ben Nagymegyeren (Ág 1993; Ág 2008; Csehi 1994, 68-71. Vö. Ág szerk. 2001), valamint néhány alkalommal Honiban (összefoglalóan lásd: Csáky 2007, 30^42). 1910-es ipolysági gyűjtését, amelyen Györffy István tár
