Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
268 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Viszonylag sokáig fennmaradtak a szőlőtermesztésnek és -feldolgozásnak olyan archaikus munkafolyamatai és -eszközei, mint a sústyával, rafiával való kötözés, a görbekéssél történő szőlőmetszés, továbbá a csomoszolás (a szőlőnek egy bunkós végű faeszközzel való összetörése), középorsós fapréssel történő sajtolás, több száz éves kőpincékben való tárolás stb. A pogrányi idősebbek még olyan régi szőlőfajtákra is emlékeznek, mint a Borosbival vagy a Böklöcs. (Fehér 1993) Modern présház Szent Orbán festménnyel. Menyhe (Liszka József felv. 2002) 5.3.1.3. Kézművesség, háziipar, tárgyalkotó népművészet A zoborvidéki falvak népe többféle mesterséget is űzött. Ezek főleg a szén- és mészégetés, valamint a hímzötevékenység volt. Az alábbiakban - alapvetően Sándor János kutatási eredményeire támaszkodva (Sándor 1996) — a koloni mészégetés munkafolyamatát és -szervezetét, majd - Dodekné Chovan Ilona és Kocsis Aranka közleményei nyomán (Dodekné 1981; Kocsis 1991b; Kocsis 1992) - a koloni asszonyok keresetkiegészítő foglalkozását, a lyukashímzést mutatom be. A térség viseleti jellemzőit alapvetően Méry Margit már többször idézett munkájára hagyatkozva tekintem át (Méry 2002). *** A viszonylag kis mennyiségű szántóföld és a falu lakosságának állandó növekedése szorította rá a kolóniákat, hogy a település határában levő jó minőségű mészkövet is hasznosítsák. A kolóniáknak ezt a tevékenységét Vályi András lexikonában még nem említi (Vályi 1796-99, II: 392). Fél évszázaddal később, Fényes Elek tudósítása szerint viszont „lakosi sok meszet égetnek, melly is jóságára az egész megyében legtöbbre becsültetik” (Fényes 1851, II: 234). A 19. század második hannadában a faluban 90 személy foglalkozott mészégetéssel, majd a századvégi filoxérapusztítást követően szinte mindenki áttért erre a mesterségre. A kör alaprajzú mészégető kemencéket nagyjából fél méter mélyen a földbe mélyítették. A mészkövet harminc centiméter szélességben, kúp alakban rakták föl, kihagyva a fűtésre szolgáló nyílást. Az egész mészkőhalmot lapos kövekkel fedték be és az asszonyok pelyvás sárral betapasztották. Egy-egy kemencében hozzávetőlegesen negyven métermázsa meszet tudtak kiégetni (amihez nyolcvan métermázsa mészkövet kellett felhasználni), s melléktermékként még faszén is keletkezett, amit viszont a helyi kovácsoknál értékesítettek. 1905-ben egy helyi, külföldet megjárt vállalkozó modem típusú kemenceépítési eljárást vezetett be, aminek köszönhetően a helyi paraszti mészégetőknél jobb eredményeket tudott elérni. A koloni meszet elsősorban a nyitrai piacon adták el, de házaltak is vele, bejárva szinte az egész Kisalföldet. Kamocsán, Köbölkúton, Pereden és Tardoskedden is fel-felbukkantak a koloni meszesek még a 20. század harmincas éveiben is. Az is előfordult, hogy ügyeskedők gyári égetésű meszet kínáltak koloni mészként, annyira jó híre volt ez utóbbinak. A térség mészkészletét ipari mennyiségben más célokra is feldolgozták. Egy 1912-ben,
