Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)

IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása

Mátyusföld 197 nalial gyakran nem elválasztható csoportba sorolhatjuk a különféle gyógyítási eljárásokat. Az egyiket a gyakorlati megfigyelésen alapuló, alapvetően az adott térségség (gyógy)növény­­kultúráján nyugvó, inkább racionálisnak mond­ható eljárások képezik (vö. Vedrődy 1991), a másikat pedig a hiedelmeken, mágikus eljárá­sokon alapuló, mondhatni ezoterikus praktikák. Mivel a Kisalföld flórája alapvetően egységes, ezen belül kistáj i különbözőségek a népi gyó­gyászatban sem figyelhetőek meg. A különféle hiedelmeken alapuló gyógyító eljárások (ha­sonlóan, mint a gyógynövényekkel való gyó­gyítás) napjainkig fennmaradtak, sőt újabban reneszánszukat látszik élni. A szőlő, mikor metszis után könnyezik a leve, akkor kötünk oda olyan kis üvegcsét vagy valami edényt teszünk alá, szóval összegyüjcsük ezt a levét, aztány beletesszük üvegbe, attú fiigg mekkora mennyiség és akkor az elkezd fornyi, no lássátok, most is már forr, ippen úgy forr mint a bor [teljesen tiszta, áttetsző folyadékot mutat. L.J. megj.], akkor ez osztán meg­tisztul, és ha nyáron van ollan gyulladásos szembe­­tegsíg, csak nyáron (nem téli!), úgy hogy ha gyulla­dásban van nyáron a szem [...], akkor ezzel, tiszta gyócsruhával megmossa, ez biztos siker, hogy ha könnyebb betegségrü van szó, de ha a szemnek ollan betegsíge van, hogy orvosra szorul, akkor nem biz­tos, hogy meggyógyul. (Pered: Vincze Sándorné Szedlár Mária 1904. Saját gyűjt. 1976) Szótalan vízzel még nemrég is lemosdattam egy gye­reket, akit megnéztek. Veszek két üres tányért, az egyikbe belemérek 3 kanál vizet. Az ujjaimat össze­szedve belenyúlok a vízbe, de akkor már érzem, hogy csak úgy dől az ujjaimról a víz. Ez azt jelenti, hogy meg van igézve a gyerek. Aztán ebből a vízből kéztő­ről megmosom a gyerek arcát, háromszor a szájába csepegtetek a vízből. Utána megmérem a vizet a másik tányérba. Ha kevesebb a víz, mint az elején, akkor nem igézet a baja a gyereknek. A megmaradt vizet a szerhacsurgóba kellett háttal álva kiönteni. (Hidaskürt: Danter 1994b, 44) A különféle mezőgazdasági munkákhoz is ren­geteg, a két világháború közötti időszakban még nyilvánvalóan élő hiedelem kapcsolódott. Boldogfán a káposzta palántálása előtt a férfiak „elkaptak egy kövér asszonyt az ültetők közül és leverték a földhöz, hogy olyan nagy fejűre nőjön a káposzta, mint az asszony feneke. »Adjon Isten jó nagyfejű káposztát« - mondták közben” (Szabó E. 1991, 15). 3.3.2.3. Népi vallásosság A korábbi szórványos adatokat leszámítva Danter Izabella néhány kisebb közleményére (pl. Danter 2002; Danterová 2002) és saját kutatási tapasztalataimra támaszkodva fogal­mazhatom meg az alábbiakat. *** A zömében római katolikus népességű térség­ben (amelyet csak szigetszerűen szakít meg néhány református szórvány: Rété, Vágfar­­kasd) egy sor lokális-regionális búcsújáró hely található (Pered, Pusztafödémes, Tallós). A má­­tyusföldi nép előszeretettel látogatta a mária­­völgyi és sasvári búcsújáró helyeket is. Mária tisztelete különösen élénk volt a régió lakossá­ga körében. Több településen (Nádszeg, Nagy­­mácséd) a lakóházak oromfalán (az 1960-as években épült kockaházak esetében is!) elhe­lyezett szoborfülkékben kis Mária-szobrokat látni, amelyek előtt szombatonként gyertya vagy kis lámpa égett, lévén „a szombat Mária napja”. Ezeket a gyertyákat a különféle vallá­sos körmenetek alkalmával is meggyújtották. Hasonló kis szoborfülkéket találunk (Mária-, Szent József-, Szentcsalád-szobrokkal) a má­­tyusföldi temetők 20. század eleji kő síremlé­kein is. A térség szakrális kisemlékei között az út menti keresztek dominálnak (Galánta tágabb körzeté­ben a sajátosan hosszú szárú, gyakran az öt métert is meghaladó magasságú, a 19. század első felében készült kőkeresztek a karakterisz­tikusak). Itt is Nepomuki Szent János, Szent

Next

/
Oldalképek
Tartalom