Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
194 IV. A népi kultúra táj i-történeti tagolódása Cv Magyar legények katonai esküje T. G. Masaryk mellszobránál 1934-ben (a komáromi Etnológiai Központ fotóarchívumából) A különféle aratódalok és dudanóták szintén népszerűek voltak. Az alábbi visszaemlékezés nemcsak ennek bizonysága, hanem az ének- és táncalkalmaknak is szemléletes példája (vö. Molnár 1991, 35-38): Apám nem vót itthon, aztány egyszer én is kinn vótam markot szednyi Hetmínyen, hát aztány, mind aféle fiatal ember el nem fárad, éfélkor mentünk be, és csak nyaggattuk a legínyeket, meg szabódtunk, hogy - vót köztünk mindenféle, legínyek meg fér... izé, emberek is, há má emberek a fiaikkal — mennyének el a kanászé, annak van dudája. Hát elmentek a kanészé, én még soha nem láttam dudát, azt se láttam, akkor se, kanászt, csak azőte látom az Új Szóba, no vagy mibe, mit tudom én, mibe láttam, valahun láttam. És akkor izé... hát ugye akkor... mit muzsikának? A, nem köllött ott! Vótak olyan emberek, jó nótások vótak és éles hangjuk, aztány elkezdtík, dalótak, mink meg jártuk veszettű, akármire táncolunk. Hát ilyeneket: Barci Márton kutyát lopott, abból dudát csináltatott. Fogta farkát a szájába, szelet fújt a valagába. (Pered: Vincze Sándomé Szedlár Mária 1904. Saját gyűjt. 1976) Elmondható, hogy a Kodály által 1905-ben gyűjtött (többnyire töredékes) balladák a 20. század utolsó harmadában is ismertek, sőt kerekebb változataik voltak ismertek. Ami azért a jövőben elgondolkodásra kellene, hogy sarkallja a kutatókat... Kodály valószínűleg fiataloktól gyűjtött, kései követői pedig a legidősebb generáció emlékeire hagyatkoztak. így a Halálra táncoltatott lány balladatípus taksonyi változatát is egy 71 éves adatközlőtől jegyezte le Ág Tibor 1976-ban:
