Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Mátyusföld 183 Szántóföldi földművelés A gazdálkodás többi ágazatához hasonlóan a földműveléssel kapcsolatban is inkább szórványos adatok állnak rendelkezésünkre. Negyed és Vágfarkasd esetében viszont a két világháború közötti időszakra vonatkozóan viszonylag bőséges adatmennyisségre (Gudmon 2005) támaszkodhattam az alábbi áttekintés megfogalmazása során. Mindaközben hangsúlyozni kell, hogy a két település gazdasági szerkezete erősen eltér a tájegység többi falujában követett gyakorlattól. *** Történeti adataink bizonysága alapján Negyeden és Vágfarkasdon (más termelési ágak megléte mellett) a szántóföldi földművelésnek (ezen belül a gabonatermesztésnek) már a 17. században is megvolt a maga jelentősége. Elsősorban búzát, valamint kétszerest termesztettek, de 17. század közepi forrásaink arról is szólnak, hogy Vágfarkasdon kenderrel és kölessel is foglalkoztak (Novák 2005, 28). Mátyusföld népessége hagyományos megélhetési forrása, legalábbis a 19-20. század fordulójától alapvetően a gabonatermesztésre összpontosult földművelés volt. Negyedi és vágfarkasdi adataink arról szólnak, hogy a 20. század elején még mindent kézzel, lepedőből vetettek. Az első vetőgépek e településeken az 1920-as években jelentek meg, de ezek nem tudták teljesen kiszorítani a kézi vetést. A sajátos birtokviszonyokból adódóan sok esetben több, szétszabdalt, apró birtoktesten gazdálkodtak, és ezeket gyakran egyszerűbb volt vetőmaggal kézzel beszórni. Egészen az 1950-es évekig alkalmazták ezt a módszert (Gudmon 2005, 95). A most bemutatott állapot azonban nem volt jellemző az egész Mátyusföldre. A nagy határú, inkább gabonatermesztésre szakosodott területeken valamivel korábban megjelent a gépesítés. Elmondható, hogy részben a terület nyugati fekvése (Pozsony és Bécs közelsége), részben a viszonylag nagyszámú uradalom hatására (vö. Sándorová 1990-92) a Mátyusföldön aránylag korán gépesítették a mezőgazdasági termelést. A gőzekétől kezdve a vetőgépen keresztül, a cséplőgéppel bezárólag elég korán teret nyertek a technikai vívmányok a paraszti gyakorlatban is. Ezt minden bizonnyal nagyban elősegítették az olyan bemutatók is, mint amilyen a Galántán, 1913-ban megrendezett nemzetközi szántógépbemutató volt. Itt összesen 21 magyarországi, nyugat-európai és tengerentúli gyártó mutatta be munka közben is 28 termékét. Ebből 5 gőztraktort és 23 benzintraktort.83 84 Nádszegi adataink arról tudósítanak, hogy a helybeliek a 20. század első évtizedeiben a határban négyes vetésforgót és nyomáskényszert alkalmaztak. Az egyes termények az alábbi sorrendben követték egymást: búza —» árpa —» rozs —> kukorica és egyéb kapásnövények —» búza Ebben az időszakban már minden gabonafajtát kaszával arattak, viszont a rozsot cséppel csépelték ki, míg a búzát a század első évtizedében lóval hajtott járgány, később tüzesmasina segítségével. Az 1930-as években Nádszegen volt már traktor is, 1938-tól pedig villanymeghajtású cséplőgép. A búzaszem a nádszegiek szerint is Szűz Mária képét rejti magában, ezért nagyon vigyáztak arra, hogy a cséplés során egyetlenegy szem se maradjon a földön (Danter 2000). A kisebb gazdaságokban az aratást és az azt követő munkákat saját erőből oldották meg, míg a nagyobb földterülettel rendelkezők részes aratókat is fogadtak. 83. A búza és a rozs összekevert elvetése. Egy időben azért is volt népszerű (de inkább a magyar nyelvterület északkeleti részén), mivel azt tartották, hogy a két fajta közül valamelyik csak beválik és termést is hoz. 84. Jelentés a Galántai Nemzetközi Szántógépbemutatásról. Közreadja az Országos Magyar Gazdasági Egyesület Műszaki Bizottsága. Budapest: „Pátria” Irodalmi Vállalat és Nyomdai Részvénytársaság, 1915
