Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
I. Bevezetés
14 I. Bevezetés Lőcse, Kézsmárk, a szepesi városok és a felső-magyarországi bányavárosokra” (Demkó 1890, II.). Látjuk, hogy miközben munkája címében átfogó módon használ egy terminust (Felső- Magyarország), annak mintegy körülhatárolása során mint kisebb részegységét megismétli ugyanazt a fogalmat („felső-magyarországi bányavárosok”). A Felső-Magyarország kifejezés tartalma és kerete időről időre változott tehát, némely szerző a Felvidék és a Felföld szinonimájaként is használja, s általában a történeti Magyarország északi, túlnyomórészt szlovákok által lakott megyéit sorolják ide. György Aladár viszont Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben 15. kötetében Felső-Magyarország alkotóelemeként tekint a Kisalföldre is, legalábbis annak Dunától északra elterülő (tehát nagyjából a mai Délnyugat-Szlovákia területére eső) részére, miközben ide sorolja a mai Magyarország területén található Északi-középhegységet: Felső-Magyarországnak vagy Felvidéknek nevezzük hazánknak azt a nagy éjszaki területét, mely a Duna dévényi kapujánál fölkanyarodva, korongszelet alakban éjszakra, majd keletre húzódik el egész az egykori Erdély éjszaknyugati széléig az ország éj szaki határa és a nagy Alföld között. Nyugati részén a határ déli vonala maga a Duna egész odáig, a hol hirtelen délre fördúl; innen éjszakkeleti irányban a Mátra, Bükk és Hegyalja hegységek lábainál végződik a Felföld, s a Hegyaljától kezdve a felső Tisza mentén halad, mely kígyódzó szalagként fut éjszakkelet felé, csaknem mindenütt a hegység és síkság érintkező részeit mosva. (György 1899, 3) És itt vagyunk annál a problémánál, amire Paládi-Kovács Attila, A Felföld mint kulturális régió című tanulmányában is rámutatott: olyan fogalmakat, amelyeknek egymásnak nem szinonimái (tehát Felső-Magyarországot, a Felföldet és a Felvidéket), szinonimaként használunk (Paládi- Kovács 1994a, 4). Erre a későbbiekben még visszatérek, ám annyi már most kijelenthető, hogy a Felső-Magyarország terminus, annak előzetes, pontos definiálása és körülhatárolása nélkül automatikusan nem azonosítható a mai Szlovákia területével. 2.3. Felföld A következő két kifejezést, a Felföldet és Felvidéket, ha lehet, még az előbbi példánál is erőteljesebben azonosítja mind a köznyelv, mind a tudományos nyelv. Kiss Lajos Földrajzi nevek etimológiai szótára például a Felföldet külön címszóban nem is tárgyalja, hanem egyszerűen a Felvidék szócikkre utalva hozza (Kiss 1988, I: 451). Ugyanígy jár el Bán Péter a Magyar történelmi fogalomtárban (Bán 1989,1: 130). Nekünk mégis célszerű külön tárgyalni. Noha a legtöbb korai szótárunkban, táj szótárunkban nem találjuk a felföld, felföldiek kifejezéseket - csak néhányat megemlítve: Baróti Szabó Dávid Kisded Szó-Tárának második kiadása (1792), a Magyar Tudós Társaság által 1838-ban kiadott Magyar tájszótár, Szinnyei József tájszótára (1893), Tóth Imre Ipoly menti palóc tájszótára (1987), Gágyor József Tallósi szótára (2003) nem ismeri -, a népnyelvben viszont ennek ellenére ismertnek mondható. A mezőkövesdiek például a megye (Borsod megye) „hegyes, északi tájának”, a „felvidéknek” lakóit mondták „felfőgyieknek” (Sándor 1956, 185). A Felső-Magyarország terminussal szemben, amely, mint említettem, elsődlegesen adminisztratív jellegű fogalom, a Felföld földrajzi kifejezés, és viszonylagosságot fejez ki: az alföldi, síkvidéki területekhez viszonyított magasabb fekvésű (dombosabb, hegyesebb) területeket jelöli a népnyelv is, a földrajztudomány is felföldként (lásd pl. a Dunántúl egyes hegyvidéki részeinek 16. század' Felföld megnevezése). A felföld kifejezést már a 16. századtól adatolni tudjuk, mégpedig egy, a borkereskedelemmel kapcsolatban Kassa és Szeged között kirobbant vita anyagából:
