Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
144 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása addig míg ö Felsége rövid ebédjét elvégzendi. Kivánata teljesült az idő és hely pontos kiszámításának feltétele alatt. Erős György megindulván fakó lován, lehető gyors ügetés közben rongyokká tépte vörös palástját, annak foszlányaival jelölte ki a megkerült tér határait, s eszes kiszámítással épen kellő pontban termett ott ebédjét végzetté királya mellett, a máig is Mézeshalomnak nevezett dombon, melyről körútja a kedélyes fejedelem által is szemléltetett. Megjárt átcsapásáról a vörös foltok is tanúskodván, a király fejcsóválva így fej ezé ki ügyessége feletti meglepetését: »György, sok a«, s e kifejezés lön a megígért s meg is adott birtok neve. (Réső Ensel 1893,4) A száj hagy ományozódás és az írásbeliség, valamint az alsóbb néprétegek és a helyi értelmiség összefonódásának, egymásra kölcsönösen ható kapcsolatrendszerének szép példája a csallóközi Mad községgel kapcsolatos Mátyás-hagyomány. Lényegében két, helyhez kötött mondáról van szó, amelyek bizonyos szempontból egymással is kapcsolatba hozhatóak, s falucsúfoló jelleggel birnak. Az egyiket már 1736-ban Bél Mátyás is megemlíti Notitiájában: Azt mondják, hogy egykor Madon, a középen volt egy rendkívüli nagyságú hársfa, amelynek árnyékában Corvin Mátyás, aki útját gyakran erre irányította, reggelizni szokott. Mivel ezt a király igen gyakran megtette, s hogy az őt követő kísérete a falu lakosainak ne kellemetlenkedjen, kivágták a hársfát, s helyét olyan ügyesen eltüntették, hogy még a legismerősebbek sem találtak volna rá. Balszerencséjükre, a sors akaratából a visszatérő Mátyás a hárs eltávolítását észrevette, s méltatlankodva kérdezte a lakosoktól, hogy ki tette azt. Ők zavarodottan állították egyszer, hogy a villám sújtotta, másszor forgószél tépte ki, s ezzel elárulták magukat. Erre a király nagy haragra gerjedt, s nem tudta magát mérsékelni. Minthogy magukat a királyi látogatásra méltatlanná tették, nagyon elátkozta a módiakat, hogy közülük senki, soha a jövőben semmilyen kitüntetést, hivatalt nem kaphat. Az egész falunak jelzője lett: Csiribiri Rossz Emberek... (Bél 1736, 245)67 A történetet, nyilvánvalóan Bél Mátyástól átvéve, szinte szó szerinti fordításban megtaláljuk Korabinszky János Mátyás német nyelvű lexikonjában (Korabinszky 1786, 392), továbbá Fényes Elek több munkájában is (Fényes 1851, III: 54.). Ipolyi Arnold a Vasárnapi Újságban közzétett Csallóközi uti-képek című forrásértékű leírásában szintén kitér rá, egyértelműen Bél Mátyás alapján írva le az esetet, bár ö már fölvillantja, nyilván saját helyi tapasztalataira hagyatkozva, falucsúfoló jellegét is: Mátyás király kedves hársfáját, melly alatt vadászat közben nyugodni szokott volt, a madiak kivágták, nehogy gyakori itt mulatása által a lakosok terhére legyen: ekkor átkozta volna meg őket Mátyás, hogy soha madi ember kitűnő hivatalra képes ne legyen, »csiribiri rossz madiak« rájok ragadt mondattal szidalmazva őket; mit ma sem említhet nekik senki bántatlanul. (Ipolyi 1858, 78)68 A történet természetesen a mai néphagyományban is él. Molnár János és Kossány István 1966- ban, Marczell Béla pedig 1968-ban írt róla, feltehetően a helyi tradícióra is támaszkodva, bár utóbbi Bél Mátyás közléséről is tud (Molnár-Kossányi 1966, 10; Marczell 1968). Nekem 1988-ban Bartalos István (sz. 1939) madi lakos a következőképpen beszélte el a már ismert esetet: A falu mellett volt egy erdőféle, aztánd akkora fák voltak ottand, ahogyan beszélgették az öregebbek, elődjeim, hogy egy ezred katonája [ti. Mátyás királynak, L.J. megj.] egy fa alatt meg tudott a hüssön ebédelni. És elment a király innen, visszavonult a várába, és a parasztok kivágták a fát persze, mert nagyon sok katona bejárt a faluba az asszonyokhoz. A parasztasszo67. A fordításért Bácsi Lajosnak tartozom köszönettel. 68. A csiribiri „aprónevű, hitvány, kicsinyféle (...). Csiribiri rossz emberek. így nevezte Mátyás király a madiakat a Csallóközben” (Czuczor-Fogarasi 1862-74,1: 1023). „Csiri-biri rossz ember: a ravasz és általában a gonoszerkölcsű emberekről szóló közmondás” (Pelkó 1864, 95).
