Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Csallóköz 129 nyege, hogy a a gulya vagy ménes egész évben kinn tartózkodott a legelőn, s szigetről szigetre átúszva ment friss eleség után. Téli szállást nem építettek a ridegen tartott jószágnak, csak összebújtak a karámban és egymást melegítették. Olykor még a pásztor is közéjük bújt, ha fázott a kunyhójában. A ridegtartás a 19. század folyamán fokozatosan megszűnt, és a félszilaj tartás váltotta fel, aminek lényege, hogy az állatok csak tavasztól őszig tartózkodtak a legelőn (Timaffy 1980, 42-48). Hasonlóan a kolozsnémaiak is a Duna-szigeteken legeltették nagyszámú marháikat (Morvay 1984,284). A gútai belső határ túlnyomó többsége a 19. században még rét és legelő (baromilő) volt. Az állatokat (elsősorban a szarvasmarhát, a sertést és a lovakat) tavasztól őszig tartották kint a legelőn. Árvizes esztendőkben a csordák szinte állandó mozgásban voltak: folyókon is átúszva nyomultak újabb és újabb legelők után. Az állatokat a szállásokon (akiok) teleltették. Ezekről már korábban volt szó. Arra is van azonban adat, hogy még télre sem építettek az állataik számára semmiféle enyhelyet, hanem (főleg a lovakat) egyszerűen kicsapták az ártéri legelőkre. Az itteni erdőkben talált a jószág némi védelmet az időjárás viszontagságai ellen (Angyal 1988, 36-37). Az állattenyésztés körében megyeszerte örvendetes haladás tapasztalható, mert mindjobban fölocsúdik régi elhanyagoltságából. Leginkább elmondható ez a juhtenyésztésről, kiválólag a nagy gazdaságokéról, milyenek a gutori, cseklészi, királyfai, magyarbéli, vedrődi, károlyházi, nagyszarvai, békéi, korcsai, tallósi és szeredi juhászotok. Ezekben az eredetileg nálunk honos hosszú és durva szőrű juh helyett már mindenütt finom, átlag középfinom juhtenyészet van, mely már nem csekély közgazdasági tényezővé lett. A szarvasmarha- és a sertéstenyésztés is virágzó [...] A kecsketenyésztést jobbára csak a szegényebb osztályúak űzik. Ellenben tetemesnek mondható, főleg a Csallóközben, a baromfitartás. Pozsonymegye látja el baromfival nemcsak Pozsony városát, hanem Bécset és Alsó-Ausztriának felét is Iáddal, kacsával, kappannal, csibével, pulykával és tojással. (Crtvay 1899, 187-188) Az állattenyésztésben fontos minőségi változást jelentett a merinói juh 18. század végi megjelenése. Még ezt megelőzően azonban a század elejétől fokozatosan német és csehmorva parlagi juhot hoztak be nagyobb menynyiségben. Ezek tenyésztése elsősorban a Dunántúl, a Kisalföld és a Felföld gazdaságaiban folyt (Paládi-Kovács 1993, 284). Az elsősorban uradalmi juhászatokban tenyésztett juhval egy időben német, valamint cseh és morva szakemberek, birkások is érkeztek a térségbe. Valószínűleg az ő közvetítésüknek, hatásuknak is köszönhető Szent Vendelnek, a jószágtartó gazdák és állatok védőszentjének csallóközi (s egyáltalán kisalföldi) meghonosodása és elterjedése (lásd bővebben: Liszka 2000b, 81-126). Nyilván ezekkel a nyugati impulzusokkal hozható kapcsolatba a somorjai székhelyű csallóközi juhászcéh 1717. évi megalapítása is (Kovács 1981, 7-8). A budapesti Országos Levéltárban őrzött céhszabályzat megjelent a Magyar Gazdaságtörténeti Szemlében (1897, 253-259. Vö. Herman 1909, 246-253). Szántóföldi földművelés A kérdéskörnek gyakorlatilag nincs használható korai szekunder irodalma. Néhány apróbb híradást leszámítva a földművelés problematikájával csallóközi viszonylatban a kutatók gyakorlatilag csak a 20. század utolsó harmadában kezdtek el foglalkozni. Ebből az időszakból származnak Gudmon Ilona és Sándor Eleonóra leírásai (Gudmon 1992; Sándor 1989b). Ezeken túlmenően Fehérváry Magda egy összefoglalás-kísérletére is támaszkodhattam az alábbiak megfogalmazása során (Fehérváry 1992b). *** Nagyjából a 20. századra a folyók szabályozásával, ármentesítésével és a belvizek lecsapolásával a fentebb érzékeltetett vízi világ végérvényesen eltűnt (mára legfeljebb a nagy tavaszi olvadások és belvizek idején lehet a sík vidéken az egykori kanyargó folyómedreket megfigyelni). A réteket feltörték, s az így nyert szántóföldeken
