Lelkes Gábor: Magyarok Szlovákiában V. Régiók és gazdaság - Magyarok Szlovákiában 5. (Somorja, 2008)
4. A helyi önkormányzatok szerepe a regionális fejlesztésben
38 A helyi önkormányzatok szerepe a regionális fejlesztésben kapcsolatok részesei legyenek, míg a magasabb közigazgatási szintek határon átnyúló nemzetközi kapcsolatainak feltételrendszerét szabályozó törvényeket csak a kilencvenes évek második felében fogadták el a pozsonyi parlamentben. A települések közötti határon átnyúló regionális fejlesztés és együttműködés egyik leggyakoribb formája az euroregionális együttműködés, amely csak az 1998-ban bekövetkezett kormányváltás után indult virágzásnak. Az elmúlt fél évtizedben a regionális fejlesztés tervezésében és irányításában jelentésen megnőtt az önkormányzatok szerepe, bár sok, a regionális versenyképességet elősegítő beruházásokat illetően (pl. autópályák, gyorsforgalmi utak, vasutak építése) továbbra is központi szinten döntenek. 4.1. TELEPÜLÉSSZERKEZET ÉS ANNAK ALAKULÁSA A település a társadalom elemi megjelenési formája és színpada. Egy jól funkcionáló településhálózat a sikeres megújulás alapja. A centrumtelepülések koncentrálják a gazdaság legfontosabb szereplőit, kiépítik a lokális és regionális intézményeiket, amelyek vonzzák, egyben alakítják a népességet (Rechnitzer- Smahó 2005). A rendszerváltást követően az ország településszerkezetében végbement változások közül a legjelentősebbeknek a települések számának növekedése1 és az urbanizációs folyamatok megtorpanása’ nevezhető. Az utóbbi jelenség a közép-európai rendszerváltó országok többségére jellemző, sőt több országban a migrációs folyamatok ellenkező irányban alakulnak, a munkahelyet vesztett városi népesség a falvakba vándorol. Az aktív korú népesség aránya a rurális térségekben és a hagyományos ipari körzetekben a legmagasabb. A nagyvárosi térségekben ezzel ellentétes mutatóknak lehetünk tanúi (Horváth 2004). A rendszerváltó országokban az urbanizációs színvonal, a vidéki terek1 2 3 kiterjedtsége és az elmaradottság foka függvényében jelentős területi különbségek mutathatók ki. A piacgazdasági átmenet folyamatai esetében kiemelt figyelmet érdemel a településszerkezet vizsgálata, mivel erőteljes mind a dinamikahordozó elemek, mind a válságjelenségek települési determináltsága (Nemes Nagy 1995). Az átalakulás időszakában a településszerkezet fejlődését a városi és a vidéki települések változása jellemzi, úgy az emberi potenciál, mint a gazdasági háttér, a belső struktúrák, a falu és a város kölcsönös kapcsolata, a vidékfejlesztés új feltételei terén. A fejlődés a legtöbb területen az urbánus és rurális környezet közötti különbségek elmélyülését hozta magával, főleg ami a humán potenciál minőségét és az életfeltételeket illeti. Ennek következményeként nőtt a szakadék az egyes régiók között is: egyértelműen központi és peremrégiók alakultak ki (Dubecová 2001). Az Európai Unióban - az elmúlt évtizedek regionális politikára koncentráló fejlesztési és területi felzárkóztatási megoldásai után - most erőteljesen a városok felé fordul a figyelem, felismerve, hogy a tudásalapú, modern és kooperációképes gazdaság fejlesztésének alapjai elsősorban a városokban vannak. A „városi pólusok” tudatos fejlesztése feltételezi, hogy megfelelően összehangolt beruházások és jó minőségű elérhetőség esetén az ur1 A települések száma 1980—2005 között 2725-ről 2891-re emelkedett, ami annak az eredménye, hogy a kommunizmus évtizedeiben felsőbb döntés alapján „összeházasított” települések egy része újból visszanyerte önállóságát (a legnagyobb növekedési dinamikára 1990-1992 között került sor). 2 1991-ben a lakónépesség 56,1%-a, 2001-ben 55,6%-a élt 5000 főnél nagyobb lélekszámú településen. 3 Az Európai Unióban a vidék fogalmának nincs közösségi szintű szabályozása. A vidéki területek meghatározását és lehatárolását általában minden ország saját társadalmi, gazdasági kritériumaira alapozva végzi el. ilyenek pl. a népsűrűség, ágazati foglalkoztatottság, népesség nagysága, települések típusai stb. A leggyakrabban használt kritérium az EU-ban a népsűrűségi mutató.
