László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)

Dolnik Erzsébet: Iskolarendszerek, törvényalkotás az iskolaügy területén

34

Dolník Erzsébet

nyelv fejlesztését és az anyanyelvű iskolára való felkészülést. A szlovák óvónő jelenléte kívánta biztosítani, hogy a szlovák nyelv minden tevékenységben megjelenjen, de elsősorban az óvónő és a gyermek kommunikációjában.

Embertelen, etikátlan módon a szerzők számoltak azzal, hogy konfliktushelyzet jöhet létre a szlovák nyelv hiányos ismeretének következtében, valamint a gyermekek érzékenységéből, az anyanyelvükön kommunikáló óvónőhöz való ragaszkodásból adódóan. A gyermekek várható túlterhelését azzal akarták „orvosolni”, hogy javasolták, az óvodák működjenek együtt pszichológussal, logopédussal, pedagógiai tanácsadóval, s kívánatosnak tartották a magyar óvónő folyamatos jelenlétét.

Jogos felháborodást váltott ki ez a javaslat mind a szülők és pedagógusok, mind a szakemberek körében, mivel már korábban klinikai bizonyítást nyert az ilyen helytelen kétnyelvű nevelés káros hatása a gyennekekre.

6.4.3. Kétnyelvű oktatás az alap- és középiskolákban

A kétnyelvű óvodák tömeges létrehozásának közvetlen hatása lett volna a magyar iskolákra is. A kétnyelvű óvodába járó gyermekek előreláthatóan kétnyelvű vagy szlovák oktatási nyelvű iskolában folytatták volna tanulmányaikat, ami természetszerűen a magyar iskolahálózat leépülését vonta volna maga után. Az anyanyelvű iskolák megszűnése pedig a nemzeti kisebbség - esetünkben a magyarság - erőszakos asszimilációját szolgálná.

Terjedelmi okokból nem foglakozhatunk részletesen az alap- és középiskolákban javasolt kétnyelvű oktatás bevezetésére kidolgozott javaslatokkal. Az alapiskolákban 2 variánst kínáltak, melyek szerint bizonyos tantárgyakat szlovák nyelven oktattak volna, s a tanulóknak szlovák iskolák számára készült tankönyveket kellett volna használni.

A középiskolák esetében az egyes tantárgyakon kívül figyelembe kívánták volna venni az iskolák szakmai profilját is. Ennek megfelelően bizonyos elméleti tantárgyak szlovák nyelvű oktatásán túl szaktantárgyakat, sőt a

szakmai gyakorlatot is szlovák nyelven akarták tanítani.

Csak rejtve jelentek meg a kétnyelvű oktatás bevezetésének koncepciójában a pedagógusokra kiterjedő követelmények. Természetesen a szerintük „alkalmas” pedagógusok felvételéről az illetékes tanügyi igazgatóság hivatott dönteni, tehát várható volt a magyar pedagógusok elbocsátása és a szlovák oktatók tömeges beáramlása a magyar iskolákba.

A tervezet közzététele azonnal tiltakozáshullámot váltott ki országszerte. Politikusok, pedagógusok, szülők, diákok az oktatásügyi szakértőkkel karöltve harcoltak a magyar iskolák létét fenyegető koncepció ellen. Tiltakozásuknak hangot adott mind a hazai, mind a külföldi sajtó, s tudomást szereztek róla a különböző nemzetközi jogi és politikai intézmények.

A koncepció ellen nagyon sok érv szólt, ezek közül csak néhányat említünk:- a kétnyelvű oktatás koncepciója (az államnyelv védelméről szóló törvény, a szlovák alkotmány, a kormányprogram és más dokumentumok ismeretében) nem azt a célt szolgálja, hogy a magyar ajkú gyermekek elsajátítsák az államnyelvet, hanem azt, hogy felejtsék el anyanyelvűket; a végső cél a magyar iskolahálózat elsorvasztása;- külföldi, tudományosan megalapozott és jól működő kétnyelvű programok szerint csak az alapiskola utolsó évfolyamaiban lehet (csak önkéntesség alapján) másodnyelven tanítani olyan igényes tantárgyakat, mint a matematika, fizika, kémia stb.;- a kétnyelvűség kutatói (pl. Lanstyák István) szerint biztos, hogy az ilyen koncepció csak akkor lehet eredményes, ha státuszát tekintve a kisebbségi nyelv egyenrangú a többség nyelvével; a szlovákiai magyarság nyelvére ez nem érvényes;- a szlovák kormány részéről hiányzott a hajlandóság a kollektív emberi jogok érvényesülésének elismerésére, márpedig ezen jogok figyelembevétele nélkül az ilyen koncepció egyértelműen kisebbségellenes;