László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
Ádám Zita: Pedagógus-továbbképzések 1992 - 2006
Az SZMPSZ nyári egyetemei 231 déstörténetének előadói: Bárdi Nándor és Csetry Elek (Kolozsvár) voltak. Simon Attila itt mutatta be A magyar nép története című, Kovács Lászlóval közösen írt történelemkönyvét. A továbbképzés résztvevői beszélgetést folytattak Csámpai Ottóval a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület tevékenységéről. A magyar nyelv és irodalom szakcsoport központi témája a szövegtan volt. A foglalkozásokat Antalné Szabó Ágnes, az ELTE BTK Mai Magyar Nyelv Tanszékének adjunktusa vezette. Vilcsek Béla, az ELTE TKF adjunktusa a verstan tanításáról, Hubert Ildikó - szintén az ELTE TKF adjunktusa - az irodalom tanításának módszertanáról adott elő, illetve tartott gyakorlati foglalkozásokat. A Komáromi Nyári Egyetem 1997. augusztus 18-22. között két nagy témában fogadta a 90 résztvevő pedagógust: matematika alap- és középiskolai tanárok számára, illetve Zsolnaiféle NYIK-program. A matematika szakcsoport tartalomalkotója Oláh György komáromi matematika tanár volt. A nyitó előadást Hegedűs Lóránt református püspök tartotta Gondolatok az ezredfordulón címmel. A matematika szakcsoport tartalmából: Gondolatok a problémaorientált oktatásról - Hortobágyi István; Tanítható-e a problémamegoldás - Vásárhelyi Éva; Nyitott problémák, problémafelvetés a matematika oktatásában - Ambrus András; Területek és szögek meghatározása elemi módszerekkel - Pintér Ferenc; A véletlen szerepe a játékelméletben - Vancsó Ödön; Bolyai Jánosnak a számelmélet terén elért eredményei - Kiss Elemér; A Bolyai-geometria modelljei - Weszely Tibor; Szélsőértékfeladatok - Csorba Ferenc. Összességében az SZMPSZ VI. Nyári Egyetemeinek 17 szakcsoportjában 310 pedagógus képezte tovább magát, a lebonyolítást 30 szervező végezte. 1998 nyarán Nagymegyer, Rimaszombat és Komárom helyszíneken folytak a nyári egyetem képzései. Időrendben Nagymegyer volt az első, a képzések 1998. július 5-10. között történtek. A nyitó előadást Vámos Tibor akadémikus tartotta Az információs társadalom és az iskola címmel. Az akadémikus a számítógép nélkülözhetetlenségét és az informatika forradalmát vetitette előre, a drótposta, az internet és a számítógépes világ gyors információhoz való jutás, az ismeretszerzés és tanulás nem szokványos módjának lehetőségeit, valamint a tanulás helyszínének megváltozását is. Az iskola be kell, hogy engedje falai közé az IKT forradalmának vívmányait, illetve ezzel az eszköztudással fel kell készítenie a diákokat a munka világában való eredményesebb bejutásra és helytállásra. A következő szakcsoportok indultak Nagymegyeren: óvodapedagógia; alsó tagozat; magyar nyelv és irodalom; számítógép-felhasználói tanfolyam; arculattervezés, minőségbiztosítás az iskolában; személyiségfejlesztés; tanulásmódszertan: a tanulás tanítása. Az óvodapedagógiai szakcsoportban a résztvevők a különböző óvodai nevelési programokkal ismerkedtek meg. A szakcsoport előadói és a tartalom: Nagy Jenőné: Óvodai programkészítés; Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel; Faust Dezsőné: Néphagyományőrző, természetközeli, családokkal együttműködő óvodai program ismertetése; Pereszlényi Éva: Játék, mozgás, kommunikáció program; Dušan Kotrub: A jövő kihívása az óvodapedagógus szemével Szlovákiában; Vančoné Kremmer Ildikó: Beszédészlelés és beszédmegértés ; Zilahy Józsefné: Anyanyelvi nevelés óvodai program. Az alsó tagozatos tanítók programja egyegy tantárgy vagy pedagógiai probléma megoldásra szerveződött. Matematikából a tehetséggondozás és a felzárkóztatás lehetőségeivel Part Edit (Pozsony) ismertette meg a résztvevőket. Górcső alá kerültek a használatban lévő matematika tankönyvek. Szlovák nyelvből a hazai tankönyvszerzők ismertették tankönyvüket, megtörtént a tankönyvek tartalmi és módszertani összehasonlítása is. A kisiskolások beszédértésével és fogalomalkotásával Vančoné Kremmer Ildikó foglalkozott, Pálffy Mária pedig drámapedagógiai foglalkozásokat tartott a résztvevők számára. Csikósné Monostory Erzsébet a Fogalmazás lépésről lépésre (Mozaik