László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
Csicsay Alajo: A szlovákiai magyar civil oktatási intézmények a két világháború között
202 Csicsay Alajos 1937-ben megalakultak a félhivatalosnak tekintett Szülői Tanácsok, illetve a Magyar Iskolaszövetség, amely mozgalmat indított a magyar iskolákért. a pozsonyi magyar iskolák szülői szövetségének elnöke Fizély Imre, felhívással fordult a magyar pénzintézetekhez, szövetkezetekhez, gazdasági és ipari vállalatokhoz, társadalmi, szociális és kulturális egyesületekhez a magyar iskolák anyagi és erkölcsi támogatása céljából”. (Boros 222, 69) 1937. november 28-án, a Jókai Egyesület Kultúrházának udvarán (ma Jókai Múzeum) leleplezték Berecz Gyula komáromi szobrászművész alkotását, Jókai Mór bronzszobrát. Az 1920. január 30-án kelt 80. számú törvény 1. §-a alapján minden politikai község köteles volt községi emlékkönyvet (krónikát) vezetni. 1932 után a községekben évkönyvi (történelmi) bizottságok alakultak. A krónikák írását legtöbbször a tanítók egyikére bízták. Végül bekövetkezett 1938. november 2., vagyis az első bécsi döntés, amelynek értelmében „Szlovenszkó határait néprajzi alapon” megváltoztatták, „s ezzel a SZÁMTE, valamint a PRÁMTE tagságának több mint 90 %-a Magyarországhoz került. Kovács Alajos elnök, aki Pozsonyban lakott, közel 150 magyar tanítóval és a Magyar Tanítók Házával Szlovenszkón maradt. Az új helyzetben az egyesület nem szüntette be működését, hanem Felvidéki Általános Magyar Tanítóegyesület néven folytatta.” (Boros 222, 83) A FÁMTE ügyvezető elnökévé Dinnyés Károlyt választották. A „visszacsatolt Felvidéken” működő tanítókat a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 23.000/1939. M. E. számú rendeleté alapján igazolási eljárásnak vetették alá. Az igazoló-bizottságokba tanítókat nem soroltak be. A katonai parancsnokságok az állás nélkül maradt tanítókat rendre elbocsátották, a vezető állásokba pedig mindenütt megbízható anyaországi személyeket helyeztek. Előfordult, hogy egyes települések túlbuzgó helyi hatóságai kidoboltatták, hogy „akinek panasza van a tanító ellen, nyolc napon belül jelentse...” (Boros 222, 90) Mint régebben, az egyesület vezetősége sérelmeik orvoslása vagy céljaik elérése érdekében Masaryk és Beneš köztársasági elnöknél kilincseltek, a FÁMTE vezetői Hóman Bálint, majd Szinyei Merse Jenő kultúrminiszterek jóindulatát próbálták megnyerni, nem sok eredménnyel. A dicsérő szép szavakon kívül egyéb nem jutott nekik. Az egyesületet nem oszlatták fel, de megtalálták a módját a lemorzsolódásának. Az új „központi tisztikar” kétszer is kénytelen volt az egyesület nevét megváltoztatni, előbb Országos Általános Tanítóegyesületre, amiből aztán 1943- ra Felsőmagyarországi Általános Tanítóegyesület lett - nem hivatalosan. Ugyanis alapszabályát a magyar belügyminiszter többszöri beterjesztés után sem hagyta jóvá. A legfelső hatóságok ugyanis azt akarták elérni, hogy a felvidéki tanítók olvadjanak be a felekezeti hovatartozás alapján szerveződött anyaországi tanítóegyesületekbe. Érdemes hangsúlyozni, hogy a szlovákiai magyar tanítók önszerveződő munkájának megannyi eredménye között kiemelkedő jelentősége volt annak, hogy a legnagyobb szervezete a SZÁMTE, minden csatlakozni akarót felekezeti hovatartozására való tekintet nélkül befogadott. Ilyen szempontból akár ökumenikus szervezetnek is mondhatjuk. Sőt arra is felhívhatjuk a figyelmet, hogy korunk keresztény egyházainak alig két évtizedes múltra visszatekintő törekvéseit jócskán megelőzték. Kérdés, mi lett a húsz éves szorgos építőmunka eredményének sorsa? Öt év alatt sok minden leépült, szétzilálódott. Végül pedig a háború mindent elsöpört. A pozsonyi Tanítók Házát, amely rövid ideig rendelkezésére állt azoknak, akik pihenni, üdülni kívántak, valamint a magyar diákoknak, akik Pozsonyban tanultak, kedvezményes szállást adott, az új köztársaságban államosították. A galántai könyvtár a harcok idején leégett, a tanítók énekkarának tagjai, akárcsak a többi kollégájuk, illetve a (cseh)szlovákiai magyarság egésze előbb jogfosztottá, majd számkivetetté váltak. Egy valami azonban megmaradt. Az a megfoghatatlan példaértékű szellemi erő, amely tűzként táplálta őket, s a későbbi évtizedekben, ha vész fenyegette a szlovákiai magyar oktatásügyet, újra és újra felizzott.
