László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
A szlovákiai magyar pedagógusképzés és felsőoktatási intézmények
154 László Béla dagógiai intézmények, főiskolai szintű önálló pedagógiai karokként folytatták tevékenységüket."9 A pedagógusképzés eme rendszere gyakorlatilag 1990-ig fennállt. A magyar iskolák 1948-ban kezdődő megnyitásával egy időben jelentkezett a pedagógushiány is. A harmincas évek végén működő mintegy 2300 pedagógusból ekkor alig több, mint 100 maradt Szlovákia területén, hiszen a magyar tanítók az elsők között szerepeltek a kitelepítési és bűnvádi listákon. Az ötvenes években a tanítóhiány pótlására már a felsőoktatás jegyeit magukon viselő tanfolyamok keretén belül megkezdődött a tanítók képzése, Pozsonyban 1950. július 10-e és augusztus 19-e között 9 csoportban 307 résztvevővel, s az óvodák számára 5 osztályban 165 résztvevővel. E tanfolyamok képesítést nem adtak, a résztvevőknek tovább kellett tanulniuk a pedagógiai irányzatú dolgozók felsőbb iskoláiban vagy más tanítóképzőkben. További négyhetes tanítói tanfolyam indult a gimnáziumot végzett magyar fiatalok számára 1950. július 20-a és augusztus 16-a között, amelyen 46 érettségivel rendelkező fiatal vett részt. E tanfolyamok szervezésével Hartman József és Ozorai Ferenc pedagógusokat bízták meg. Pozonyban 1951-ben 40 óvónő részvételével újabb hathetes tanfolyamot szerveztek. Az óvónők képzésére 1952-ben további, immár négyhónapos tanfolyamot indítottak Füleken, amelyet 44 hallgató végzett el. E tanfolyamok sorozatában az utolsót, s egyben a legértékesebbet Szabó Imre pedagógus vezetésével az 1952/1953-as akadémiai évben bonyolították le Ótátrafüreden és Trencsénteplicen. A tízhónapos tanfolyamot 120 hallgató végezte el. E tanfolyamokon 722 személy készült fel a pedagógusi pályára. A Szlovákiában maradt és tanítói állást vállaló mintegy 110 tanulóra is lehetett számítani a magyar iskolák megnyitásakor. Ezen kívül 70-re tehető azoknak a szlová 119 kiai magyar főiskolai hallgatóknak a száma, akik tanítói állást vállaltak. így mintegy 900 magyar pedagógussal indult el Szlovákiában 1950-ben a magyar nyelvű alap- és középiskolai képzés. Mindenekelőtt a magyar pedagógusképzést szolgálta a Comenius Egyetemen már 1951- ben megalakított Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék is. Az egyre súlyosabb felső tagozatos és középiskolai tanárhiányt volt hivatott enyhíteni az 1951/1952-es akadémiai évben a Comenius Egyetem Pedagógiai Karán 5 tanulmányi szakon 44 hallgatóval megindult magyar tanárképzés. Ennek folytatásaként a Pedagógiai Főiskolán, Pozsonyban, már csak néhányszor indítottak egy-egy magyar csoportot, középiskolai tanári szakon, de 1956-ra ezt is megszüntették. Ezután 1990-ig Szlovákiában a magyar nyelv és irodalom szakon kívül más szakokon középiskolai tanárképzés magyar nyelven nem folyt. A pozsonyi Felsőbb Pedagógiai Iskolán azonban a legszükségesebb szakokon volt magyar felső tagozatos tanárképzés, amely már a magyar tagozat jegyeit viselte magán. A magyar tanítási nyelvű középiskolák tanárhiánya végül is úgy enyhült, hogy az egyetemeken egyre több magyar fiatal szerzett tanári diplomát, és - levelező hallgatóként - a szlovákiai és magyarországi egyetemeken egyre több felső tagozatos tanár szerezte meg a középiskolai tanári diplomát. Az 1959-ben zajló újabb átszervezések folytán megszűntek a pedagógiai gimnáziumok és a pedagógiai főiskolák. A helyükbe lépő Pedagógiai Intézetek - 1964-től önálló Pedagógiai Karok - átvették az alsó tagozatos tanitók és felső tagozatos tanárok, tehát az alapiskolai pedagógusok képzését. A középiskolai tanárképzés pedig visszakerült az egyetemekre. A pedagógiai gimnáziumokban, a két-, illetve négyéves pedagógiai főiskolákon körülbelül 400 óvónő és alsó tagozatos tanító, s körülbelül 350 felső tagozatos és 150 középiskolai tanár szerzett diplomát magyar, vagy részben magyar nyelven. 119. Jozef Pastier: Desať rokov vysokoškolského vzdelávania učiteľov základnej školy. Štúdia Pedagogickej fakulty v Nitre. ŠPN, Bratislava. 1970.
