László Béla et al. (szerk.): Magyarok szlovákiában IV. Oktatásügy (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 4. (Somorja, 2006)
László Béla: Az iskolai művelődés a statisztikák tükrében
A szlovákiai magyar felsőoktatás 117 sajátos felsőoktatás alakult ki, amelyre talán a legjellemzőbb fogalom az „egyszintű felsőoktatás”. A Magyarországon kialakult többé-kevésbé duális rendszer, a főiskolai és egyetemi szektor párhuzamos jelenléte és tapasztalata szemszögéből a szlovákiai rendszer nehezen értelmezhető és tenninológiai zavarokat okozhat. A szlovákiai felsőoktatási intézmények nevében a közelmúltig a főiskola (vysoká škola) vagy egyetem (univerzita) megnevezés szerepelt függetlenül attól, hogy az intézmény a Magyarországon megszokott különböző szintű főiskolai vagy egyetemi képzésnek megfelelő diploma kiadására jogosult. Azok a szlovákiai felsőoktatási intézmények, amelyek korábban a főiskola nevet viselték, a kilencvenes években egyetemre változtatták nevüket, függetlenül a nemzetközi minősítési kritériumoktól. A csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbségnek 1918-tól nem volt saját anyanyelvű felsőoktatási intézménye. Magyar nyelvű felsőfokú képzés csak a pedagógusképzésben volt. A szlovákiai felsőoktatási intézményeket hivatalosan öt kategóriába szokták sorolni. így a múltban és most is egyetemi, műszaki, közgazdasági, mezőgazdasági és művészeti képzést nyújtó felsőoktatási intézményeket különböztetnek meg. A felsőoktatási intézményekről 1990-ben elfogadott törvény a karok alapításának jogát a felsőoktatási intézményi tanácsok hatáskörébe helyezi, így a legkülönbözőbb karok jöttek létre, ezért a felsőoktatási intézményeket már nem lehet egyértelműen osztályozni az előző rendszer szerint. A fenti kategorizáció most már inkább csak a karokra vonatkoztatható, de a hivatalos ügyintézésben és a statisztikai adatokban az öt szakmai irányzat megkülönböztetése továbbra is használatos.95 A felsőoktatást meghatározó legfontosabb jogkörök (intézmény létrehozása stb.) a prágai központi föderációs törvényhozás hatáskörébe tartoztak egészen 1990-ig. Az ekkor kialakuló új föderációs államhatalmi átrendeződés már a felsőoktatás teljes decentralizációját jelenti az ún. szövetségi államokra. Gyakorlatilag ettől kezdve beszélhetünk önálló szlovákiai felsőoktatásról a végrehajtás és 1993-tól (Szlovákia megalakulásától) a törvénykezés szintjén is. 3.2. Az egyetemi autonómia kialakulása Az 1989-es rendszerváltás előtti kommunista pártállami irányítási formák közismertek. Egyetemi autonómia, akár akkreditáció ezen időszakban gyakorlatilag nem létezett. A felsőoktatás is ki volt szolgáltatva a pártállam hatalmi szerveinek. Csehszlovákiában nagyon gyorsan sikerült törvényileg megalapozni a felsőoktatási intézmények autonómiáját, hiszen már 1990. július 1-jével hatályba lépett a 172/1990. számú felsőoktatási törvény (Zákon o vysokých školách), amely egyértelműen kimondja a felsőoktatási intézmények önkormányzatiságát, melynek szerkezetéről és tevékenységéről a törvénnyel összhangban és annak keretei között az intézményi önkormányzat szervei döntenek (1§. [2])Annak ellenére, hogy az említett törvény nem tér ki az egyetemi önkormányzatiság, autonómia gyakorlásának - de más területek - részleteire sem, teljesen új helyzetbe hozta a felsőfokú intézményeket. E törvény többek között már rendelkezett az akkreditációs bizottság létrehozásáról és jogköreiről (17., 15. §), és teret biztosított a különböző szintű felsőfokú képzésnek (21. §). Az első, legalsó szint a baccalaureatusi (Be.), míg a közismertebb master helyett a tanulmányi szaktól függően magiszter (Mgr.), mérnöki (Ing.), orvosi, állatorvosi képzésben (MUDr., MVDr.) fokozatok megszerzését írja elő a törvény. Az 1990-ben elfogadott törvény rendelkezései már lehetőséget kínáltak az addigi egyszintű képzés helyett mind a duális, mind a lineáris modell kialakulásához. Ennek ellenére a szlovákiai felsőoktatást a kilencvenes években csak az intézményeken belüli duális képzési 95. László Béla: A (csch)szlovákiai oktatásügy szerkezete, valamint közigazgatási cs jogi keretei 1945 után. In: Filcp Tamás Gusztáv-Tóth László (szerk.): i. m. 144. p.