Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
48 Kocúr László Bereck József nyolcadik önálló köteteként adta kis A galambszelídítő (1997) című ifjúsági elbeszéléseket tartalmazó könyvét. A Fekete szél nemzedékének halk szavú szerzője sajnos sosem állt a kritikai érdeklődés homlokterében, eddigi munkásságának feldolgozásával még adós kritikai életünk. Jelen keretek közt magunk is csak utalnánk arra, hogy A galambszelídítő néhány szövegének nyelvi modalitása az Indulatos ébredés írásaival rokon. A 79 lapos kötet tizenegy elbeszélést tartalmaz. Bereck olyan nemzedéki élményt dokumentál, melynek „az utolsó pillanatban” átélője lehetett, mint a villamosítás, lakosságcsere, iparosítás, elvándorlás stb., s a szimbolikus rend ezek nyomán bekövetkező bomlása. Még archaikus, tradicionális zártságában ragadja meg a faluközösséget, de a szövegből érezhető, a felbomlás közel van. A kötet alcíme Gyermekk(ó)rképek, ez egyrészt utalhat a kötetet illusztráló, a szöveggel szoros egységet alkotó korabeli fényképekre, melyek még inkább a szociográfiai aspektust erősítik; másrészt filmművészetre való utalásként is felfoghatjuk - a két portré, a Csúccsá és a Pununú szinopszisként is olvasható; Bereck olykor kameramozgásos technikával dolgozik. Az egyik legmegrázóbb elbeszélésben, a Haszontalanok címűben pl. semmilyen egyéb háttérinformációt nem kap az olvasó, csak azt, ami a kamera objektívén keresztül látszana, ha egy filmet néznénk. Néha pedig pillanatfelvételeket készít, s ezeket vágja össze (Farsangi mulatság), vagy a befejezést merevíti állóképpé (Az utolsó alkalom, A galambszelídítő, A fény csinálok). 2004-ben Bereck egy merőben más kötettel jelentkezett, a Meseenciklop, avagy a foltozóvarga cíművel. Ebben az ábécé minden egyes betűjéhez tartozik egy műfajilag nehezen definiálható, a lírai és epikai műnem határán mozgó „történet”. A kötet rendkívül pozitív kritikai fogadtatásra talált (vö: pl.; Kozsár 2005). M. Csepécz Szilviának már volt egy sikeres gyermekverskönyve, mikor közreadta Kicsi, kisebb, legkisebb (1997, 2005 - 2. kiadás) című meseregényét, melynek főhőse Ivett, a félárva kislány. Úgy gondoljuk, a kötetet sikeres vállalkozásként könyvelhetjük el, noha nem hibátlanként. A meseregény három hőse folyamatosan úton van, s az út keresése kicsit az emberi élet értelmének keresése is. A kötet a „klasszikus” fejlődési regény jegyeit sorakoztatja fel: a három vándor elindul az úton, melyen „próbák” sora vár rájuk, melyeket teljesítve bizonyos élettapasztalatok birtokába jutnak, amelyek majd hasznukra vál(hat)nak a továbbiakban. A vándorok a Hortenzia (szimbolikus jelentéssel is bíró) lakóhajóján levő „félbemaradt szobából” indulnak el az Ösvényen, hogy ugyanide térjenek vissza, útjukkal szimbolikusan mintegy bezárva/befejezve a félbemaradt szobát. Természetesen a műben sor kerül a jó és a rossz összecsapására, s az istennői attribútumokkal felruházott Rétek Asszonya az erdő állataival legyőzi Csonkatövist és a Gallymanókat, hogy helyreálljon a szimbolikus rend. A meseregényeknek általában problematikus pontjuk a tapasztalatok összegzése, az ideális esetben gyermeki szemlélettel dolgozó, de mégiscsak felnőtt szerző bölcseleti igényű, időre, létre stb.-re vonatkozó gondolatainak nyelvi fonnába öntése. S noha a kötet szerzője néhányszor belemegy ennek buktatóiba, a kötet végén sikerrel tér ki a didaktikussá, túlbeszéltté válás elől, s a befejezésben egy teljes család vízióját is felvillantja. M. Csepécz Szilvia meseregénye izgalmas, fordulatos olvasmány, sok egyéb érdemén kívül a nyelvi megformáltság szempontjából is rendkívül igényes, ahogy a szerző Hess-hegy titka és a fapapucsok (2002) című meseregénye is. Egy tátrai szanatóriumban játszódik Cséplő Ferenc Rosszcsontok (1996) című kisregénye. A mű a narrátor által előadott bevezető után - Arató Laci Rétfaluból, egy kilencgyermekes család hetedik gyenneke, három hónapos szanatóriumi kezelésre utazik - rendhagyó, dátumozás nélküli naplóba megy át. Azonban a forma rövid idő után „elszabadul”, eluralkodik írója felett, a kezdeti rendszerező pontosságot követőleg nagyobb időintervallumokat fog át. Ez önmagában nem zavaró, az annál inkább, amikor ezt a szerző felismeri, s megpróbál mentegetőzve reagálni. Cséplő Ferenc könyvében minimális a párbeszéd, sok a történetmondás. Az E/l személyű narrátor elbeszélése nyo
