Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Szabómihály Gizella: A szlovákiai magyarság nyelvi helyzete
A szlovákiai magyarság nyelvi helyzete 277 nusok” mellett természetesen előfordulnak a megfelelő magyar szakkifejezések is, esetünkben az erkölcsi bizonyítvány és a társadalombiztosítási járulék, a szlovákiai magyar beszélők jelentős része számára e változatok azonban egyenrangúak438, ami nehezíti a közmagyar kifejezés elterjedését. A variabilitás sajtószövegekben is nehezítheti a hatékony kommunikációt, de alapjában véve az olvasók számára elfogadható (pl. a szlovák mintára alakult tükörkifejezést jól tudják azonosítani a szlovák eredetivel), szakszövegekben azonban elfogadhatatlan. A magyar nyelv hivatali szintű használatának a feltétele a jogi-közigazgatási tenninológia egységesítése, lényegében a normahiány felszámolása. A szervezett szlovákiai magyar nyelvi menedzselés részben erre a területre kell irányulnia, tehát a valójában azokat a feladatokat kell elvégeznie, amelyekre a nyelvtervezés elméleti keretében a korpusztervezésen belüli standardizálás során kerül sor. A kérdés hazai magyar szakirodalmát áttekintve megállapíthatjuk, hogy e kérdések iránt a legutóbbi évtizedig csekély érdeklődés mutatkozott, aminek elméleti és gyakorlati okai voltak. Az „egy magyar nyelv van” álláspont perspektívájából a nyelvtervezés által felvetett problémák kisebbségi (azaz a szlovákiai magyar) helyzetben irrelevánsak, hiszen a szlovákiai magyarságnak a magyarországi nyelvhasználatot kell követnie. Nyelvművelőink természetesen tisztában voltak azzal, hogy a határon túl élő magyarok esetében a magyarországitól eltérő „társadalmi valóság” okán szükség van önálló elnevezések megalkotására is, ezek számát azonban „csekélyének tartották (1. még Jakab 1976, 170). A kilencvenes évektől folyó és a szlovákiai magyar nyelvhasználat módszeres feltárását célzó kutatások eredményei alapján nyilvánvaló, hogy a szlovákiai magyarban általános használatú számos olyan elem, amelyre jellemzőek a standard ismérvei, ugyanakkor e lexikális elemeknek Magyarországon léteznek funkcionális megfelelői, s szlovákiai magyar szövegekből igen gyakran mind a magyarországi, mind a szlovákiai magyar elem adatolható (bővebben 1. Lanstyák-Szabómihály 1994/1998; Lanstyák-Szabómihály 2000/2002). Ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen a megfelelő „magyar” szót, kifejezést kell megkeresnünk, hanem választanunk kell a rendelkezésre álló nyelvi formák, változatok között. Elvi síkon, az elsődleges szelekció tekintetében a magyarországi standardhoz (pontosabban az ún. közmagyar nyelvváltozathoz) való alkalmazkodás a szükséges, ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyakorlati szelekció során egy-egy konkrét elemről döntve ne választhatnánk és ne kodifikálhatnánk magyarországitól eltérő elemet. A rendszerváltozás előtt a standardizáció és a kodifikáció a magyar nyelv státusából következően sem merült fel sürgető szükségként, a jelenlegi helyzetben azonban a jogszabályok adta lehetőségek maximális kihasználása, és főleg a magyar nyelv használati körének további tágítása céljából elodázhatatlan feladat a standardizálás kérdése. A jelenlegi helyzet alapján ennek az alábbi területekre kellene kiterjednie: Köznevek: Jogi-közigazgatási és részben közgazdasági fogalmak (bővebben 1. Szabómihály 2002b, 2002d,) oktatási terminológia (Szabómihály 2000/2002b); Tulajdonnevek: személynevek, intézménynevek, földrajzi nevek (1. pl. Szabómihály 2005a); Rövidítések: Ezen belül főképp a szlovák köznyelvi rövidítésekkel és betűszókkal kellene foglalkoznunk, de a többszavas tulajdonnevek (intézménynevek) rövidítésének kérdését is meg kellene vizsgálnunk. Ebből a szempontból egy nagyon fontos kérdést kell felvetnünk: a szervezett nyelvi menedzselés akkor lehet sikeres, ha a kivitelezési és elterjesztési fázisban valamilyen megfelelő hatalommal (politikai hatalommal vagy társadalmi presztízzsel) rendelkező szervezet, intézmény végzi, vagy ennek a jóváhagyásával történik. Kisebbségi körülmények között ilyen in-438 A tapasztalat és a kutatások (1. pl. Lanstyák-Simon-Szabómihály 1998) is azt mutatják, hogy a közvetett kölcsönszavak használatát még a müveit beszélők sem tartják normasértésnek, nem is ismerik fel ezeket az eseteket.
