Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Irodalom
26 H. Nagy Péter bi a hermetizmus poétikája felé tágíthatja ki egy-egy szövegének értelmezhetőségét. 2.3. Kánonalakítás Bár az eddig elemzett alkotói periódusok kapcsán nem utaltunk antológiabeli közlésekre, az alább tárgyalandó költészeti teljesítmények némelyikénél ez megkerülhetetlen lesz. Vida Gergely a ’80-as évek „szlovákiai magyar” költészetéről szóló eszmefuttatásában a következő történeti javaslattal áll elő: „Csábító az analógia egy évszám két eseménye között: a »magyarországi magyar« kritikai irodalomban az 1986-os év Esterházy Péter és Nádas Péter nagy művei kapcsán egy korszak lezárásaként, ugyanakkor pl. a Csipesszel a lángot (1994) című tanulmánykötet távlatából újabb fejlemények kezdeteként neveződik meg; a szlovákiai magyar irodalomban 1986 a Próbaút című antológia megjelenésének éve. Az analógia abban az esetben lenne megalkotható, ha a szlovákiai ’86 is korszakhatárt jelentene valamilyen értelemben. (A határ szélesebb mezsgyén értelmezhető, természetesen a Próbaút tehetségesebb költőinek első köteteit, Tőzsér Árpádnak és Tóth Lászlónak az évszámot követő néhány évben megjelent köteteit is magába foglalhatná.) Ezek a kérdések a szlovákiai magyar irodalom létével függnek össze.” (Vida 2003, 174—175) Vida Gergely a továbbiakban Tőzsért nevezi meg a szóban forgó lehetséges korszakhatár koronatanújaként, a Mittel-mitológiát pedig e cezúrához vezető hagyománytörténet kidolgozásaként fogja fel. Nos, természetesen az irodalomtörténet-írásban nem alakult ki arra vonatkozóan konszenzus, hogy ’86 a „szlovákiai magyar” líra alakulástörténetében korszakhatár volna, Vida Gergely ajánlatát azonban érdemes megfontolnunk. A Balia Kálmán és Grendel Lajos által szerkesztett Próbaút című antológia küszöbhelyzetét némileg gyengítheti egyrészt, hogy a debütáló alkotók jelentős hányada a későbbiekben nem váltotta be a hozzá fűződő reményeket. Másrészt szempontunkból igen fontos, hogy a hatástörténet miként hat vissza az antológiában közölt szövegekre. Ha ezt az utóbbit komolyan vesszük, akkor azt kell mondanunk, hogy a „próbautas” lírikusok közül a későbbiekben „csak” Hizsnyai Zoltán, Juhász R. József és némi fenntartásokkal Fambauer Gábor életműve igazolta vissza az antológia irodalmi jelentőségét. Innen nézve tehát a többi szereplő a „korszakhatár” előtti, míg az említett három szerző annak utáni aspektusát képviselheti.22 (Az antológia küszöbhelyzetét erősítő ideológiai tényezőkre itt nincs módunk kitérni23; de a kánonképződés folyamata felől tekintve is - mint látni fogjuk - Vida Gergely javaslata részben igazolható.) Zalabai Zsigmond az antológiáról írt tanulmányában Hizsnyai, Juhász R. és Farnbauer mellett Krausz Tivadar költészetét emeli ki: „Ontologikus-antropologikus ihletésű, reflexív verseinek sorában Krausz több figyelemre méltó szöveggel adja tanújelét tehetségének. (...) Lényeglátó, kritikus és illúziótlan a Krauszversek valóságszemlélete, kérdező és kétkedő. Érettsége jelének tartom, hogy szemlélete ennek ellenére sem csap át tagadásba.” (Zalabai 1987) A látványos pályakezdést azonban nem követte újabb áttörés. A Szövetségek (1987) című - igen biztató színvonalú - kötet utáni meg-22 Ahhoz hasonlóan egyébként, ahogyan a Vida Gcrgcly-tanulmányban hivatkozott Nádas-regény (Emlékiratok könyve) a korszakküszöb előtti, az Estcrházy-mü (Bevezetés a szépirodalomba) pedig az utáni pozíciót jelöli ki. (Zárójelben érdemes megjegyeznünk, hogy a korszakküszöb-clmélet szerint ez a két pozíció ugyanannak a fordulatnak a része, de a küszöbhöz való viszonyuk eltérő. Az is világos, hogy ennek körülhatárolása csakis utólag mehet végbe, hiszen az időbeli távlat, distancia teszi lehetővé, hogy visszamenőlegesen korszakküszöbről beszéljünk. Rendkívül fontos továbbá, hogy c teória szerint - mint látható - a réginek is korszakalkotó funkciója van, tehát A és B párbeszédéből a küszöb után C variáns alakul ki. Vagyis a történeti cezúrán a beszédmódok nem jutnak át identikusán. Például az egyik felértékelődhet a másik rovására, felerősödhet vagy stabilizálódhat kánonalakító szerepe, de ezt önnön clkülönböződésc kíséri. Paradigmaváltás esetében más a helyzet, erre majd később kell kitérnünk.) 23 Részletesen beszámol erről Ardamica Zorán - hamarosan könyv formájában is megjelenő - doktori értekezése (Ardamica 2006).
