Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)

Az egyházak szerepe a kulturális értékek ápolásában

180 A. Kis Béla mati református templomban 2003. március 14-én a budapesti Tabulatúra - régi zenét játszó - együttes tartott emlékestet, amelyen Kossuth­­indulókat is előadott236, március 16-án pedig a fegyvemeki református templomban vendég­szerepeit.237 Ugyanez az együttes 2005. márci­us 15-én Zalabán volt hallható.238 A Csemadok simonyi alapszervezete által 2004-ben szervezett március 15-i ünnepség szónoka Miien Marcell református lelkipásztor volt.239 II. Rákóczi Ferenc születésének 328. évfordulója alkalmából Borsiban Erdélyi Géza püspök volt az igehirdető, ünnepi beszédet mondott Tőkés László és Hegedűs Lóránt püspök.240 A deáki református gyülekezet min­den évben megemlékezik az 1848-as forrada­lomról, s megkoszorúzza a hősök szobrát és a II. világháborús áldozatok emléktábláját.241 A rimaszombati Tompa Mihály Református Gim­názium 2005-ben a miskolci Fényi Gyula Je­zsuita Gimnázium diákjait és tanárait látta ven­dégül, az ünnepi istentiszteleten - ahol karcagi középiskolások is jelen voltak - Molnárné Pelle Beáta igazgató emlékezett az 1848/49-es eseményekre.242 A komáromszentpéteri gyüle­kezet is rendszerint megemlékezik 1848-ról.243 1.2.10. Jelképek, zászlók Az SZRKE 2000-ben, a Magyar Reformátusok IV. világtalálkozója kapcsán Pécsi L. Dániel budapesti jelkép- és arculattervezővel elkészít­tette az egyház címerét244, amely különböző fonnában (zászlókon, az egyház fejléces papír­jain, a Kálvinista Szemle fejlécében, református kiadványokban, lelkipásztorok névjegykártyá­ján stb.) használatos. A címert hordozó zászló több egyházközség templomában ki van téve. akárcsak nemzeti zászlónk. Templomi elhelye­zésüket rendszerint megáldásuk előzi meg. Millenniumi zászlót kapott Ózdról a rima­­szombati gyülekezet, amelyet 2001. augusztus 12-én áldott meg Erdélyi Géza.245 A radnóti gyülekezetét az Alacskai Református Egyház­­község ajándékozta meg millenniumi zászló­val, miáltal a még 1939-ben létesített testvér­gyülekezeti kapcsolatot elevenitették fel.246 Kálosán 2003-ban a Szüllő Géza Polgári Kör ajándékozott egy címerrel ellátott nemzeti lobogót a református gyülekezetnek247, akár­csak a megyercsinek248 2003. november 30-án. A balogújfalui református templom 2006 júni­usában megtartott felszentelése alkalmával Koncz Károly György miskolci lakostól kapott nemzeti zászlót a gyülekezet.249 Miután divatba jött címert és zászlót tervez­tetni a falvaknak és városoknak is (egyházköz­ségi címerről egyelőre csak az ötlet szintjén van tudomásom), e jelképek templomi elhelyezésé­nek kérdését is magával hozta az élet. Az ügy­ben állást foglalt a Zsinati Elnökség is. A telepü­lések címere és zászlaja templomi elhelyezésé­vel kapcsolatban úgy döntött, hogy nem ellenzi, ha „a szimbólumok nem tartalmaznak ateista vagy botránkozást okozó motívumokat, és a presbitérium jóváhagyta elhelyezésüket”.250 236 P. M. [Polák Magdaléna]: Hontfüzcsgyarmat. Zenés emlékest. Kálvinista Szemle, 2003. április, 11. p. 237 Podlupszki Szabina: Fegyvernek. Templomunkban szerepelt a Tabulatúra. Kálvinista Szemle, 2003. május, 10. p. 238 Ambrus Erika: Zalaba. Ez volt március 15. Kálvinista Szemle, 2005. április, 11. p. 239 Miien Marcell: Emlékezzünk méltóképpen 1848 mindig időszerű üzenetére! Kálvinista Szemle, 2004. június, 6-7. p. 240 -akb- [A. Kis Béla]: Borsi. A fejedelemre emlékeztek. Kálvinista Szemle, 2004. június, 10. p. 241 Szabóné Híres Erzsébet: Deáki. Az 1848-as eseményekre emlékeztünk. Kálvinista Szemle, 2005. május, 10. p. 242 Kovácsné Tímár Ildikó: Elballagtak az első végzősök. A Tompa Mihály Református Gimnázium életéből. Kálvinista Szemle, 2005. június, 7. p. 243 Novák Róbert: Komáromszcntpétcr. 1848-as megemlékezés. Kálvinista Szemle, 2006. május, 14. p. 244 A címer és a rajta szereplő szimbólumok leírását az alkotó szavaival közli a Kálvinista Szemle 2000. novemberi szá­ma, 4. p. 245 BZ [Borza Zoltán]: Rimaszombat. Zászló- és emléktábla-átadás. Kálvinista Szemle, 2001. október, 11. p. 246 O. Gy. [Orémus György]: Radnót. Ünnepi baráti találkozó. Kálvinista Szemle, 2001. december, 1 !. p. 247 Iliás Tamás: Kálosa. Irány a határ! Kálvinista Szemle, 2003. május, 10. p. 248 Győri Matild: Mcgycrcs. Adventi koncert. Kálvinista Szemle, 2004. március, 10. p. 249 Átadták a felújított balogújfalusi református templomot. Gömörország, 2006/2., 71-72. p. 250 A Zsinati Elnökség július 2-i ülésén történt. Kálvinista Szemle, 2004. július-augusztus, 13. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom