Csanda Gábor - Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában III. Kultúra (1989-2006) - Magyarok Szlovákiában 3. (Somorja, 2006)
Hizsnyan Géza: Színházk - színházi élet
102 Dömötör Varga Emese fesztivál siratását. Példaképp álljon itt néhány ezekből az írásokból: 1989 után megváltozott a helyzet, s ezzel együtt a célok, irányok is. A probléma talán éppen abból adódott, hogy túl sokáig próbálkoztak a múltbéli dolgok rögzítésével, rekonstruálásával, ahelyett, hogy szakmai alapokra helyezték volna a fesztivált. Eközben a fesztivál részévé vált a nosztalgia. Pedig a fesztiválhangulat és a résztvevők viszonya olyan, mint a király és a királyi udvar kapcsolata, királlyá az alattvalók tesznek valakit, a fesztiválhangulatot pedig a résztvevők gerjesztik, árasztják, idézik fel. Az 1989-ben végbement rendszerváltással megszűnt a Jókai Napok ellenzékisége. Néhány évig még kitartott a közös téma - a múlt rendszer kritikája, de az egyre távolodó rendszerváltás, s az újabb generációk politikai közömbössége felszínre hozta, a formai és tartalmi káoszt. Az első mélypont - a csoportok száma szerint - 1991-1993 közötti időszakban volt, ezekben az években jelentősen visszaesett a versenyprogramban résztvevő csoportok száma (6-7 csapat a 12-15 után). Ebben az időszakban történt, hogy az Országos Vers és Prózamondó Versenyt leválasztják a Jókai Napokról, ami miatt nyilván visszaesett a nézettség és az érdeklődés (hiszen ha csak a résztvevők nézték egymást, már tele volt a ház...), mégis nehéz elhinni, hogy pusztán ezért futott volna zsákutcába a színjátszó-fesztivál. Bár sokan ezt tartják a bajok forrásának. Az egyik leggyakrabban visszatérő vád, illetve panasz az érdektelenség. Üres nézőterek előtt játsszanak csoportok. Tény, hogy Komárom városa kissé cserbenhagyta a Jókai Napokat, nemcsak szervezésileg és anyagilag, a közönség is elárulta a fesztivált. Az üresen kongó nézőterek tapasztalatából arra lehet következtetni, hogy a város lakosságát nem érdekli már az amatőr színjátszás (sem). A fesztivál közönsége egyre belterjesebb, és szükebb kör. Ha ehhez hozzátesszük, hogy nagyon sok csapat nem nézi meg a versenyprogramot sem, mert nem kíváncsi az ellenfelekre, csoda, hogy valaki még betéved a Komáromi Művelődési Központ egyébként sem színházi előadásra méretezett nézőterére. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy nemcsak Komárom kulturális életére telepedett rá a közöny. Általános jelenség a színház, a művészetek térvesztése. A magyarázat összetett: a kulturális igények változtak, a gazdasági bizonytalanság is jócskán deformálta a közeget, s a szervezők, ahogy említettem, a múlt fényezésével foglalkoztak, ahelyett hogy felmérték volna a megváltozott helyzetet, s újrafogalmazták volna a Jókai Napok jellegét, feladatát, küldetését az ezredvégi viszonyok között. Csakhogy egy példát említsek: egyre több rendező helyezi előadását kamara-stúdióviszonyok közé, s ragaszkodik ehhez az előadási módhoz a fesztiválon is. Ezekre a kis nézőterü előadásokra szinte lehetetlen bejutni, míg a nagyházas előadások nézőterei konganak. Pedig lehet, hogy nincs nagy különbség a nézők valódi számában. A nagy tömegeket mozgósító előadások háttérbe szorultak (hacsak nem egyegy nagy zenés produkcióról van szó), a más eszköztárat, kifejező eszközöket igénylő intimebb terekben születő színházi forma viszont lehetőség a továbblépésre. A másik fontos változást abban látom, hogy azok a felnőtt színjátszó csoportok, melyek 89 előtt legerősebben képviselték a kritikai hangot, az utóbbi években sokkal inkább a szórakozatás felé mozdultak el. A kommersz és zenés műfaj egyre nagyobb teret hódít már az amatőr körökben is. Ez persze nem feltétlenül baj, csakhogy a kommersz kiszorítja - kiszorította — a közlési vágyat és a formakeresést. A középiskolás színjátszó közösségek viszont az állandóan változó tagság miatt csak egy-egy előadás erejéig bírnak fennmaradni, mert diákok jönnek-mennek, és minden évben előröl kell kezdeni a csoportformálását, a pedagógiai munkát, nem beszélve arról, hogy a színházi szempontokat nyilvánvalóan alá kell rendelni a nevelési szempontoknak. (Természetesen tisztelet a kivételnek, az évek óta virágzó diákcsapatoknak, mint a fiileki Apropó, a dunaszerdahelyi Fókusz, melyek évtizedek óta szakmailag is színvonalas előadások sorozatával rukkoltak elő a Jókai Napokon.)
