Fazekas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában II. Dokumentumok, kronológia (1989-2004) - Magyarok Szlovákiában 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
III. Kronológia
Kronológia 397 1994 január 8. Dél-Szlovákia helyi önkormányzati képviselőinek, polgármestereinek és parlamenti képviselőinek országos nagygyűlése zajlik Komáromban. A több mint 3000 legitimitással rendelkező résztvevő (polgármester, helyi, ill. parlamenti képviselő) állásfoglalást hagy jóvá, amelyben négy fontos részterületen fogalmazódik meg a szlovákiai magyarság elképzelése a jövőjéről. január 17. Duray Miklós fogadja az MSZP küldöttségét. Tabajdi Csaba átadja az MSZP választási programjának kisebbségpolitikai téziseit. január 17-18. Duka-Zólyomi Árpád a szlovák parlament tárgyaló csoportjának tagjaként az Európai Tanács közigazgatási szakértőivel tárgyal. Az ET szakértői is megerősítik, hogy az etnikai szempontot is figyelembe kell venni egy olyan országban, ahol jelentős számú kisebbség él. január 19. Az Együttélés vezető képviselői Max van der Stoellal, az EBEÉ főbiztosával tárgyalnak.- Michal Kováč fogadja a komáromi nagygyűlés szervezőinek küldöttségét. január 20. Kvarda Józsefet, az Együttélés alelnökét azonnali hatállyal leváltják a Somorjai Körzeti Hivatal elöljárói tisztségéből. január 21-23. Az MDF küldöttsége szlovákiai körútja során találkozik a magyar pártok képviselőivel is. január 27. A szlovák parlament ülésén elutasítják a helységnevek használatára vonatkozó, a kormány által kidolgozott törvénytervezetet, amely szerint azokban a helységekben, ahol a nem szlovák lakosság számaránya meghaladja a 20%ot, a község nevét a kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni. A magyar pártok a 10%-os határ mellett szállnak síkra- Duray Miklós Tőkés László meghívására erdélyi körúton vesz részt. február 1. Az MKDM parlamenti frakciója többnapos látogatásra Bécsbe utazikt, ahol találkoznak a vendéglátó Osztrák Néppárt frakcióján kívül Erhard Busek alkancellárral és Andres Kohllal, az EDU főtitkárával. február 10. Budapesten a HTMH-ban Entz Géza címzetes államtitkárral tárgyal a magyar koalíció képviseletében Duray Miklós, Duka Zólyomi Árpád, Bugár Béla és Fodó Sándor. február 11. Boross Péter magyar miniszterelnök fogadja a határon túli magyar szervezetek vezetőit. február 12. Királyhelmecen tanácskozik az Együttélés Országos Tanácsa. Leszögezik, hogy a január 8-i komáromi nagygyűlés célkitűzéseit a mozgalom számára kötelező érvényűnek tekintik. február 25. A Liberális Internacionálé londoni ülésén elfogadja a szlovákiai politikai helyzetről szóló határozatot, amelyet Petőcz Kálmán, az MPP külügyi titkára készített elő. március 1—2. Az amerikai Project on Ethnic Relation (PER) vezetői Allen Kassof igazgatóval az élen Pozsonyban tárgyalnak az MKDM, majd a Magyar Polgári Párt képviselőivel. A PER azt javasolja, hogy közvetítésével találkozzanak a szlovák és a szlovákiai magyar politikai szervezetek, valamint az amerikai kormány megbízottai, és tisztázzák a nézetkülönbségeket. március 16. Hivatalba lép a Jozef Moravčík vezette új kormány. A magyar pártok nyolc pontban foglal