Fazekas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában II. Dokumentumok, kronológia (1989-2004) - Magyarok Szlovákiában 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)

III. Kronológia

Kronológia 351 március 25. A Magyar Kulturális Központ és az Ifjú Szívek Bartók Béla születésének 100. évfordulója al­kalmából emlékhangversenyt rendez Pozsony­ban. március 26. A szlovák kormány úgy dönt, hogy a készülő földtörvényből kihagyja a 21. §-t, amely lehe­tővé tenné a magyaroktól és németektől nemze­tiségük miatt elkobzott földvagyon visszaszol­gáltatását. Vladimír Mečiar szerint ugyanis a paragrafus lehetővé tenné, hogy visszaszerez­zék földjeiket „a háborús bűnösök, valamint a szlovák és a cseh nemzet árulói és ellenségei”. (Másnap az Együttélés és az FMK nyilatkozat­ban tiltakozik Mečiar szavai ellen.) március 28. Vladimír Dlouhý szövetségi gazdasági minisz­ter a Szövetségi Gyűlés elé terjeszti a földtör­vény tervezetét, amelyben a vitatott 21. §-t a 4a §-sal helyettesítik. Az új paragrafus a magyar nemzetiségű volt földtulajdonosok számára legfeljebb 50 hektár földterület visszaigénylé­sét tenné lehetővé. 1991 márciusában Az 1990 decemberében megszűnt Kis Építő utódlapjaként megjelenik Pozsonyban az óvo­dások és kisiskolások Tücsök c. havilapjának első száma. Kiadója a Madách Könyv- és Lap­kiadó, főszerkesztője Batta György. április 4. A Zempléni c. tőketerebesi járási hetilap felve­szi a Zempléni Változások címet. (Utolsó szá­ma 1991. június 26-án jelenik meg.) április 5. A Szövetségi Gyűlésben három napon át tartó viharos vitát követően sem születik döntés a földtörvényről. A Népi Kamara megszavazza a törvényjavaslatot, a Nemzetek Kamarájának cseh és szlovák részében azonban egyaránt nem kapja meg a szükséges szavazatot. április 6. A Magyar Diákszövetség III. Közgyűlését tart­ja Pozsonyban, amely a módosított alapszabály adta lehetőségekkel élve egyesül a Felvidéki Diáktanáccsal, s felveszi a Diákhálózat (DH) nevet. Alapszabálya értelmében a DH a diákok érdekvédelmét és közösségszervezését tartja elsődleges feladatának.- Dunaszerdahelyen zajlik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség II. Országos Közgyűlése. Ezen új alapszabályt fogadnak el, a szövetség új elnökévé Ajpek Gabriellát, tiszteletbeli elnöke­ivé Gábor Bertalant, Lőrincz Jánost, Orosházy Lajost és Paxy Lászlót választják, Hodossy Gyula a héttagú Intéző Bizottság ügyvezető el­nöke lesz. Az IB további tagjai: Csicsák Rudolf, Mihajlovics József, Palágyi Zoltán, Rebres Pé­ter, Szakái László és Vörös Attila.- A Csehszlovákiai Magyar Irodalom- és Könyvbarátok Társasága, a Csemadok OV, já­rási választmánya és helyi szervezete irodalmi fórumot rendez Érsekújvárott a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalomról és a hontalanság éveinek irodalmáról. április 9. A nyelvtörvény alkalmazását és betartását fel­ügyelő parlamenti bizottság az SZNT Elöksé­­gének beszámol a február 15-e és március 29-e között végzett első vizsgálatának eredményei­ről. A bizottság jelentése szerint máris szükség volna végrehajtási rendeletek vagy legalább belső utasítások kiadására. április 10. A Madách Könyvkiadó szerkesztőségében Gál Sándornak és Hubik Istvánnak átadják a Ma­­dách-nívódíjat. április 13. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom IV. Országos Közgyűlését tartja Galántán. Az MKDM vezetését és politikai irányvonalát bí­ráló, s az Együttéléssel való szorosabb együtt­működést szorgalmazó Magyar Ferenc, Novitzky Béla, Szőcs Ferenc és Varga Olivér

Next

/
Oldalképek
Tartalom