Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hizsnyan Géza: A színházi élet
teljességét követő és azt megfelelő szakmai színvonalon reflektáló kritikus, az alapos, elemző, nagyobb lélegzetű tanulmányok pedig a két magyar színház megléte óta tartósan, állandó jelleggel hiányoznak. A helyzeten egyrészt a színházelméleti képzésben való részvétel és egy színházelméleti társaság megalakítása segíthetne, másrészt a színházak is aktívabban kereshetnék a kritikusokkal való együttműködést (pl. a szlovák színházaknál jól bevált „társulati értékelésekkel”). Befejezésül leszögezhetjük, hogy jelen pillanatban a komáromi Jókai Színház nagyszerű művészi erőkből álló társulattal rendelkezik, és történetének művészi szempontból egyik legjelentősebb fejezetét írja. A kassai Thália Színház viszont történetének egyik legnehezebb időszakát éli. Remélhetőleg Komáromban sikerül az értékeket megtartani, Kassán pedig újra erős társulatot építeni, és megtalálni az olyanynyira szükséges koncepciózus művészi vezetést. Érdekességet, szakmai kihívást, izgalmakat tartogathat az esetleges harmadik hivatásos társulat létrehozása. Színházi téren - legalábbis egyelőre - a korszak egyértelműen legnagyobb vesztese az amatőr színjátszó mozgalom. De ez már az adott időszak történetének egy másik fejezete.