Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Hizsnyan Géza: A színházi élet
HIZSNYAN GÉZA A SZÍNHÁZI ÉLET Kulcsszavak: Jókai Színház, Thália Színház, színházi bemutatók, színikritika. 1969-től a Magyar Területi Színház (Matesz) két társulattal működött: Komáromban és Kassán, közös igazgatás alatt. A szocialista kultúrpolitika természetesen az általánosan ismert szűk keretek között szabta meg a színházvezetés mozgásterét, a művészi alkotás lehetőségeit, a Matesz vezetése azonban még ezen szűk keretek adta lehetőségekkel sem igen élt. Az igényes művészi munkát szorgalmazó - és azt a gyakorlatban elvégezni is megkísérlő - művészeket gyorsan eltávolították, lehetetlen helyzetekbe hozták vagy elkedvetlenítették. Részben szakmai dilettantizmusból, részben a pártfeladatnak megfelelni akarásból az igénytelen szórakoztatás, a szellemi semmitmondás sekélyes vizeire kormányozták a színház hajóját. Ennek köszönhetően a szlovákiai magyar hivatásos színház a nyolcvanas évek végére hűen tükrözte a végét járó szocialista társadalom általános állapotát. Nyoma sem volt benne a cseh és szlovák színházakban meglevő állandó igyekezetnek, mellyel az ideológiai korlátok áthágására, a színházakat felügyelő hivatalnokok éberségének kijátszására, szakmailag igényes produkciókban a közönséggel történő „összekacsintásra”, társadalmi-politikai állásfoglalásra tettek következetesen meg-megújuló kísérleteket. Ezzel szemben 1989-ben a Thália társulatának nem volt rendezője, dramaturgja és egyetlen színművészeti főiskolát végzett színésze sem. A nyolcvanas évek végének kassai produkciói kétségbeejtő színvonalúak, esztétikailag szinte minősíthetetlenek voltak, az egyetlen kivételt talán Schiller tragédiájának, az Ármány és szerelemnek Rencz Antal által rendezett bemutatója jelentette. Komáromban valamivel jobb volt a helyzet, elsősorban a nagyobb számú és lényegesen jobb erőkből álló társulatnak köszönhetően. Az 1987/1988-as és 1988/1989-es évadban ráadásul ígéretes, a jövő szempontjából reményteli rendezői teljesítményeket is láthattunk. Iglódi István Osztrigás Mici rendezése például megmutatta, hogy a közönségigényekre hivatkozva oly sokat emlegetett szórakoztató darabokat is lehetséges szakmailag tisztes színvonalon színpadra állítani. A Kassán évekig csak önmagát kereső, bizonytalan Horváth Lajos Gyurkó: Szerelmem, Elektra és Majakovszkij: Gőzfürdő című darabjának színrevitelével megalkotta Matesz-beli legjobb munkáit, megtalálni látszott saját rendezői stílusát, színpadi világát. A főiskolai vizsgarendezését (Zentuncjan: Egy szabad ember) is Komáromban megalkotó Štefan Korenči pedig az utóbbi évek három legérdekesebb, legizgalmasabb produkcióját hozta létre (Bukovčan: Keringő a pókhálóban és Schwajda: Segítség), így hosszú távon - gyakorlatilag a színház megalakulása óta - megoldatlan rendezőkérdés megoldása is körvonalazódni látszott. A színház szakmai előrelépését áhítók reményeit éltette az a tény is, hogy biztatóan haladt a pozsonyi Színművészeti Főiskolával csaknem negyedszázad után megújult együttműködés: az 1988- ban végzett Skronka Tibor azonnal a színház egyik meghatározó művésze lett, és a további évfolyamokban addig soha nem tapasztalt számban tanultak magyar diákok (Varga Szilvia, Rancsó Dezső, Dósa Zsuzsa, Mokos Attila, Bocsárszky Attila, Kovács Ildikó, Boldoghy Olivér). 1989 novembere sok mindent megváltoztatott. Az első, inkább jelképes értékű, mégis igen jelentős változás a kassai Thália Színpad
