Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Lovász Attila: A magyar sajtó
LOVÁSZ ATTILA A MAGYAR SAJTÓ Kulcsszavak: írott sajtó - napilap, hetilapok, havilapok, elektronikus sajtó - magyar rádióadás, magyar televízióadás. 1. A MAGYAR SAJTÓ A RENDSZERVÁLTÁS IDEJÉN A szlovákiai magyar sajtó 1989 végére a pártállami sajtóstruktúrát örökölte. A rendszerváltás idején volt pártlapja (a Pravda magyar megfelelője az Új Szó), ifjúsági lapja (a Smena napilap magyar megfelelője a hetente megjelenő Új Ifjúság), női hetilapja (a Slovenka magyar megfelelője, a Nő), kulturális hetilapja (a Hét, melynek nem volt szlovák megfelelője, ami abból adódott, hogy a laptulajdonos, a Csemadok KB bizonyos mértékben formabontó szervezet volt a szocialista táborban). Nem volt viszont szakszervezeti napilapja (a Práca magyar megfelelő nélkül jelent meg). A járási kommunista pártbizottságok kiadásában mind a 13 magyarlakta járásban volt járási hetilap (hol kétnyelvű, hol külön-külön szlovák és magyar). A Csehszlovák Rádiónak volt egy önálló magyar főszerkesztősége (amely a mai napig megmaradt), és volt egy félórás magyar televíziós magazin, amely színvonalában nem lett sokkal jobb azóta sem, bár a műsoridő lényegesen bővült. A rendszerváltás idején a felvidéki magyar sajtó óriási lépéselőnyben volt. A csehszlovákiai viszonyokra jellemző volt ugyanis a bezártság, a szlovák sajtó munkatársainak egyetlen komoly hírforrása az ugyancsak pártközpont által ellenőrzött Csehszlovák Sajtóiroda (ČTK) volt, nyugati lapokat csak párthü, többször leellenőrzött munkatársak olvastak, a külföldi kiküldetések elképzelhetetlenek voltak teljes pártállami lojalitás nélkül, beleértve a sajtó munkatársainak beszervezését a pártállami titkosszolgálat ún. III/III-as ügyosztályába, illetve az általa irányított besúgóhálózatba. Ennek ellenére a felvidéki magyar sajtó munkatársai a nyolcvanas évek összehasonlíthatatlanul nyitottabb magyarországi termékein nőhettek fel, a moszkvai blokk legszínvonalasabb hírműsorait a Magyar Televízió sugározta, s korlátozottan bár, mégis hozzá lehetett jutni a magyar napilapokhoz, hetilapokhoz, társadalmi és kulturális sajtótermékekhez. A szlovákiai magyar lapok publicisztikája sok esetben a magyarországi lapok publicisztikájával volt összehasonlitható, és a pártállami direktívák idején a szerzők és a szerkesztőségek nemegyszer bizonyos ellenzékiséget képviseltek. Legismertebb példája ennek a magyar iskolákért folytatott folyamatos küzdelem, főleg a kétnyelvű iskolákat szorgalmazó politikai döntések idején a nyolcvanas évek első felében. Ezt a helyzeti előnyét a szlovákiai magyarság a kilencvenes évek közepére elveszítette. A szlovákiai sajtótermékek majdnem mindegyike magánkézbe került.1 A nyomtatott sajtó a kilencvenes évek elején, az útkeresés időszakában a szó legszorosabb értelmében leképezte a politikai terepet, és főleg a vélemény- és kommentároldalakon egyértelműen valamely politikai párt (mozgalom) vagy valamely politikus értékrendjét, politikai irányát támogatta. Ezt a módszert a szlovákiai magyar publicisztika nem alkalmazta, legalábbis nem a szlovák politikai elit irányában. Az elkötelezettség mégis megjelent, méghozzá a hazai magyar plurális pártstruktúra megjelenését követően. 2. A KILENCVENES ÉVEK ÉS A PIACVESZTÉS A rendszerváltást követő eufóriában a magyar újságírók jelentős része abban a hitben élt,
