Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. Összefoglaló jelentés (1989-2004). A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig. 2. kiadás - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2006)
Sándor Elenoóra: A rendszerváltás magyar szemmel
24 Sándor Eleonóra tik, de fordulópontot mindenképpen. Az ország élére minden szempontból legitim vezetés került, amely ugyanakkor már építhetett a „forradalmi” parlament által megalkotott sarkalatos törvényekre. Ezzel befejeződött a csak a nagygyűlések tömegeinek (bár egyértelmű) támogatására támaszkodó rendszerváltó mozgalmak szerepe. Végezetül pedig talán nem teljesen fölösleges emlékeztetni arra, hogy 1989. november 17-e után szinte a legkönnyebb feladatok egyike volt a kommunista párt vezető szerepének törlése az alkotmányból. Az általános áruhiány, a devizahiány, a börtönlázadások, a termelés akadozása, a sarkalatos törvények előkészítése, a piacgazdaságra való áttérés előkészületei csak néhány azon problémák és feladatok közül, amelyeket a kormányoknak gyors tempóban, hatalmas nyomás alatt kezelniük kellett. Ha ebbe a képbe beleillesztjük a sokak számára váratlanul, de erőteljesen felszínre törő kisebbségi jogköveteléseket, talán jobban megérthetjük a sokszor érteden, sokszor ingerült vagy elutasító reakciókat is. 2. A SZLOVÁKIAI MAGYARSÁG ELLENZÉKI SZERVEZŐDÉSE A NYOLCVANAS ÉVEKBEN A politikai elemzők tényként kezelik, hogy az egykori Csehszlovákia keretein belül Szlovákiában az 1968-at követő normalizáció eltérő, kevésbé kíméletlen jellege miatt a csehországihoz, magyarországihoz, lengyelországihoz hasonló demokratikus ellenzék alig-alig létezett.1 Ez a szinte általánosan elfogadott tétel a nyolcvanas évek, különösen azok második fele tekintetében nem igazán állja meg a helyét. Tény, hogy a legismertebb csehszlovák ellenzéki csoportosuláshoz, a Charta 77-hez (a továbbiakban: Charta) kevés szlovák csatlakozott. Ez azonban nem jelentette egyben az ellenzék nemlétét: a szlovákiai szamizdat folyóiratok szerkesztőinek-kiadóinak többsége ugyan nem tartozott a Charta aláírói közé, „ellenzékiségük” ettől függetlenül nem vonható kétségbe. Szlovákiában is tevékenykedtek a hivatalos művészetből kiüldözött alkotók.2 Ugyanígy nem hagyható figyelmen kívül a „földalatti egyház” s általában az erős katolikus ellenzék tevékenysége.3 Végül pedig a szlovákiai magyar kisebbség köreiben is megszerveződött az ellenállás, amely a nyolcvanas évek végéig kevés kivétellel a kisebbségi sérelmek feltárására, az azokat kiváltó intézkedések elleni tiltakozásra szorítkozott.4 A magyar kisebbségi ellenzéki és félellenzéki tevékenység alapos dokumentálása és öszszefűggésekbe helyezése még nem történt meg. A bevezető megjegyzésekben a rendszerváltás kezdete kutatásának nehézségeiről elmondottak erre a korszakra fokozottan érvényesek. 1989-et követően még hosszú évekig szinte változatlan formában maradtak hatályban a közelmúlt levéltári anyagainak kutathatóságát erősen korlátozó rendelkezések, így keveset tudunk az állambiztonsági szerveknek a magyarok elleni tevékenységéről.5 A kezdeteknél tart az ellenzékinek minősíthető személyek emlékeinek a rögzítése is (verifikálásukról nem is szólva). Kivételt Duray Miklós képez, aki több könyvében meglehetős részletességgel írta le a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának történetét.6 Mivel azonban ezek a kötetek 1989-et megelőzően jelentek meg először, Duray az ellenzéki etika szabályait betartva csak saját szerepéről ír, illetve más személyeket csak a rendőrség számára már akkor ismert összefüggésekben említ.7 A kutatási eredmények mai állása szerint annyi azért megkockáztatható, hogy a hatalom az „ellenséget” állambiztonsági szempontból egységesen kezelte, az egyes csoportok besorolásának fő szempontja az adott időszakban kifejtett aktivitásuk volt.x Csehszlovákia, illetve Szlovákia Kommunista Pártjának legfelsőbb vezetése előtt a belügyminiszter által a nyolcvanas évek második felében ismertetett nemzetbiztonsági jelentések - amelyek persze fenntartásokkal kezelendők, hiszen céljuk egyebek között annak bizonyítása volt, hogy a titkosrendőrség szoros megfigyelés és ellenőrzés alatt tart minden gyanús mozgást, és sikeresen akadályozza azok elburjánzását - mindegyike a megfigyelt, tehát ve
