Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Tuba Lajos: Környezetvédelem
Környezetvédelem 375 tős forrása. Hasonlóan kedvezően befolyásolta a helyzetet a diószegi cukorgyár leállítása 2000-ben. A térség legnagyobb levegőszennyezője a Duslo, 1997 óta azonban nem működik a közelében mérőállomás. A középső-gömöri körzet magját a Muránytól Jolsváig húzódó völgy képezi, de ide tartozik a Sajó és a Rima völgye is. A legkomolyabb szennyezőforrást a jolsvai és lubényi magnezitfeldolgozó üzemek jelentették, porszennyezéssel és ipari hulladéklerakatokkal. A kassai körzet a várost és déli peremvidékét foglalja magában. A legnagyobb szennyezőforrás a Kelet-szlovákiai Vasmű (ma U. S. Steel), a kassai távfűtőmű, a tornai cementgyár, illetve Kassa városa. A nagy vállalatok levegőszennyezése a kilencvenes évek közepén viszszaesett, továbbra is komoly probléma viszont a vízszennyezés, az ipari és a háztartási hulladékok kezelése. 4. A KILENCVENES ÉVEK JELENTŐS ESEMÉNYEI 4.1. A Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer körüli vita A vízlépcsőrendszer megépítéséről a csehszlovák és a magyar kormány még 1977-ben szerződést kötött, de az építkezés sokáig csak vontatottan haladt. Amikor a nyolcvanas évek közepén az építkezés felgyorsult, Magyarországon nagyszabású tiltakozó mozgalom bontakozott ki ellene. Ennek eredményeképpen 1989 májusában a magyar kormány először a nagymarosi, júliusban pedig a Bős és Dunakiliti környéki építkezést is felfüggesztette. A magyar Országgyűlés 1989 októberében határozatot hozott a nagymarosi erőmű építésének megszüntetéséről, a dunakiliti-bősi létesítmény esetén pedig vizsgálatot rendelt el. Ezt novemberben közölte diplomáciai jegyzékben a prágai kormánnyal. A csehszlovákiai rendszerváltás miatt a kérdés egy ideig lekerült a napirendről, a magyar vállalatok elvonultak az építkezésről, Doborgaz térségében befejezetlenül hagyva a felvízcsatoma töltését. 1991 nyarán Somorja térségében egyhónapos intenzív tiltakozási akció folyt a vízlépcső ellen. 1991-ben egész évben tárgyalások folytak a két ország között, és bár a december 2-i tárgyaláson már karnyújtásnyira volt a megállapodás, de nem sikerült aláírni az előkészített dokumentumokat. Az alapvető nézetkülönbség abban nyilvánult meg, hogy a magyar fél szerint a vízlépcső által okozott ökológiai-környezeti károk viszszafordíthatatlanok lennének, míg a csehszlovák álláspont szerint műszaki beavatkozással ezek elháríthatóak. A vízlépcsővitában elsősorban a magyarországi és a szlovákiai politikai hatalom képviselt nehezen összeegyeztethető álláspontokat. Kompromisszumos megoldást leginkább Josef Vavroušek csehszlovák környezetvédelmi miniszter keresett, aki a csehszlovák kormány egyetlen tagjaként kapott helyet a hivatalos tárgyalódelegációban. A biológus Vavroušek az 1989 előtti prágai (rendszerellenes) környezetvédelmi mozgalom egyik vezéralakjaként képes volt túltenni magát sokéves elvi vízlépcső-ellenességén és kimondani, hogy ebben a helyzetben csak a legkisebb rossz keresése jelenthet megoldást. Ezt ő az ún. D változatban találta meg. Ennek értelmében Pozsony és Somorja között a körtvélyesi tározó helyett a Dunát magasabb vízszinttel ugyan, de az eredetinél alig szélesebb mederben vezették volna a felvízcsatomán keresztül a bősi vízi erőműhöz. Ennek köszönhetően rekultiválni lehetett volna a vízlépcsőépítés során felszámolt gútori és somorjai mellékágrendszert. Az utolsó pillanatban Vavroušek mellé állt az esetleges megtorlások miatt sokáig vonakodó szlovák vízgazdálkodási elit, és segítségükkel részletesen elkészült a D változat terve. Magyarország azonban kitartott teljes elutasító álláspontja mellett, így Vavroušek igyekezete is hiábavalónak bizonyult. Ennek következményei Pozsonyban sem maradtak el, a Vízgazdálkodási Kutatóintézetben (VÚVH) leváltásokra és nyugdíjazásokra került sor. 1991. december 15-én Csehszlovákia bejelentette, hogy megépíti az ún. C változatot. Ennek keretében Csehszlovákia a körtvélyesi víztározót egy új, 11 kilométeres töltéssel a Duna bal partján lezárva, illetve Dunacsún térségében a jobb oldali árteret a magyar határ közvetlen közelében átvágó 2,5 kilométer hosz-
