Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Gyurgyík László: A magyarság demográfiai, település- és társadalomszerkezetének változásai
174 Gyurgyík László többségű településeken pedig több mint két és félszeresére (269,1%-ra) emelkedett. Úgy tűnik, hogy a roma (irányba történő) hovatartozás vállalásának, hovatartozás-váltásának az erős magyar többségű településeken kedvezőbbek a feltételei, mint Szlovákia egyéb területein. Feltehető, hogy a magyarlakta területeken az évtized folyamán a roma nemzeti hovatartozás irányába váltók a korábbi évtizedekben a magyar népesség arányánál kissé magasabb arányban vallották magukat magyarnak (Gyönyör 1989). Egészében a roma irányba történő nemzetiségváltásból származó magyar veszteség mintegy 4-6 ezer főre becsülhető. 3.2. A szlovák-magyar interetnikus kapcsolatok meghatározó jellemzője, kísérőjelensége a magyar kisebbség irányából a szlovák népesség irányába mutató asszimiláció, melyet a népmozgalmi és népszámlálási adatok szintjén nemzetváltásként értelmezünk. A magyar népesség 47 ezer fős csökkenéséről a két utolsó cenzus közti időszakban a magyar lakosság nemzetváltásból fakadó veszteségét maximum 37 ezer főre becsültük. Ebből a roma irányba zajló statisztikai hasonulást leszámítva, a szlovák irányba zajló nemzetváltás maximum 31 ezer főre tehető. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ez a szám nem tartalmazza azt a veszteséget, amely a magyar etnikai reprodukció csökkenéséből (a szlovák népesség irányába) következett be.33 4. A nemzetváltási folyamatokat befolyásoló külső tényezők vizsgálata empirikusan leválasztható a nemzetváltási tényezők vizsgálatáról oly módon, hogy a nemzeti hovatartozás vállalásának/változásának vizsgálatánál egy további változót vonunk be, melyet a nemzeti kötődés szempontjából „problémamentesebbnek”, megbízhatóbbnak, stabilabbnak tartunk, mint a nemzetiség kategóriáját. Az anyanyelv kategóriája (legalábbis térségünkben) megbízhatóbban méri egy adott nemzeti kisebbséghez tartozók számát, mint a nemzetiség kategóriája.34 Néhány „apró” probléma azért itt is felmerül: a korábbiakban már említettük, hogy a csehszlovák népszámlálások alkalmával az anyanyelvre csak három alkalommal (1970, 1991, 2001) kérdeztek rá, másrészt nem tették közzé az anyanyelvre vonatkozó részletes adatokat. A közép-európai országokban kimutatható, hogy egy-egy nemzeti kisebbséghez többen tartoznak az anyanyelv, mint a nemzetiség kategóriája alapján. (Természetesen a többségi nemzetek esetében ez fordított.) Ha a külső körülményekben javulás mutatkozik, akkor egy nemzetiséghez - az anyanyelv szerint - kötődők számához képest emelkedik a nemzetiségi kategória szerint is a magukat e közösséghez tartozónak tartók aránya. A nemzetiségi létfeltételek romlása esetén ellentétes irányú tendenciák figyelhetők meg. A magyar anyanyelvűek aránya a jelzett három cenzus alkalmával 7-10%-kal volt magasabb a magyar nemzetiségűek arányánál. Az 1970-es adatok az 1968-as reformfolyamatot követő „normalizációs időszak” kezdetének etnikai légköréről, a nemzetiségek jogi-intézményi létfeltételei korlátozásának időszakáról, az 1991-es érték pedig az 1989-es fordulatot követő felemás, de pozitív jövőképeket is megfogalmazó időszak etnikai viszonyairól tanúskodik. A 2001-es adatok pedig a hosszúra nyúlt mečiari éra magyarellenességének következményeit viselik magukon. A két változó, a nemzetiség és az anyanyelv szerinti hovatartozás közti eltérés, a három időpont közül 1991- ben volt a legkisebb - 7,2%, 2001-ben pedig a legtöbb - 10,1%. Ebből adódik a jelentős különbség, amely a magyarság számának fogyatkozásában e két mutató mentén jelentkezik. Míg a népszámlálási adatok szintjén a magyarság száma 46 768 fővel, az anyanyelvi adatok szintjén „mindössze” 35 292 fővel csökkent. Azaz ha az anyanyelv szerinti bevallás alapján vizsgáljuk a magyar nemzeti közösséghez tartozók számának alakulását, akkor 11 476 fővel kisebb (magyarság)fogyás mutatható ki. Ebből pedig valószínűsíthető, hogy a szlovákiai magyarsághoz tartozók száma (az anyanyelvi kötődés szerint) már az 1980-as években kulminált, s nagy valószínűséggel az 1991-es népszámlálás idejében már némileg csökkent is. Az 1989-es fordulat következtében fellépő, a magyarság irányába mutató disszimilációból származó nyereség biztosította az 1991-ben ki-
