Fakezas József - Hunčik Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I. (1989-2004) Összefoglaló jelentés. A rendszerváltástól az európai uniós csatlakozásig - Magyarok Szlovákiában 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Hamberger Judit: A Magyar Koalíció Pártja a szlovák kormányban
106 Hamberger Judit 2. A KORMÁNYZÁSI CIKLUSOK JELLEMZŐI 2.1. Az első koalíciós kormányzási ciklus: 1998 novemberétől 2002 szeptemberéig Az MKP már az 1998-as választások előtt hangoztatta, hogy kész kormányra lépni a szlovák demokratikus ellenzéki erőkkel. Részt vett minden demokratikus kerékasztal-tárgyaláson. A kormányban való részvételi szándékát rögtön a választási eredmények közzététele után (1998. szeptember 26.) megismételte, és azt hangsúlyozta, hogy az a kormány, amelyben az MKP is részt vesz, stabilabb lesz. Bugár Béla pártelnök ezt úgy jellemezte, mint „a szlovákok és a szlovákiai magyarok történelmi megbékélésének lehetséges útját”.2 Azonban már a koalíciós tárgyalásokon megmutatkoztak a nézeteltérések a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) és az MKP között, ami a későbbiekben súlyos konfliktusokkal terhelte meg a kormányzati munkát. A választás utáni koalíciós tárgyalások során megmutatkozott, hogy a magyarok kormányzatba való bevonását a volt ellenzéki partnerek közül leginkább a Szlovák Demokratikus Koalícióba (SDK) tömörült pártok (kereszténydemokraták, Demokratikus Unió, Demokrata Párt, szociáldemokraták, zöldek) támogatják, és a leghatározottabban a Demokratikus Baloldal Pártja ellenzi. A szlovákiai magyarok és politikusaik többéves politikai viselkedése alapján kialakult az a vélemény, hogy az MKP és a magyar választók mindig a legdemokratikusabb megoldásokat támogatják, a leginkább integrációpártiak, a parlamentben a legfegyelmezettebbek. A Demokratikus Baloldal Pártja ezzel az ürüggyel szerette volna őket a kormányból kizárni, mondván, hogy a magyarok végrehajtó hatalmi pozíció nélkül is megteszik, amit kell, s nem fognak együtt szavazni az új szlovák ellenzékkel (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom [HZDS], Szlovák Nemzeti Párt [SNS]), így fölösleges (és veszélyes) őket kormányzati pozícióhoz juttatni. Mivel azonban a másik két párt (a Szlovák Demokratikus Koalíció, valamint a Polgári Egyetértés Pártja [SOP]) mint koalíciós partner kitartott amellett, hogy a magyarok is a kormány tagjai legyenek, és hogy a kormány négyes koalícióban (Szlovák Demokratikus Koalíció, Demokratikus Baloldal Pártja, Magyar Koalició Pártja, Polgári Egyetértés Pártja) álljon fel, a Demokratikus Baloldal Pánja egy ideig ingadozott, hogy ő maga a kormánykoalíció tagja legyen-e. A koalíciós tárgyalások során a magyarok cáfolták azokat a Demokratikus Baloldal Pártja által hangoztatott vádakat, hogy a Beneš-dekrétumok és a bősi vízi erőmű kérdését meg kívánnák nyitni, és azt is kijelentették, hogy nem akarnak mindenáron a kormány tagjai lenni, csak akkor, ha partnerként vehetnek benne részt. Az 1998. szeptember 25-26-i parlamenti választásokat követően a koalíciós szerződést egyhavi tárgyalás után, 1998. október 28-án írták alá. A négyes Mečiar-ellenes koalíció a 150 tagú parlamentben 93 mandátummal alkotmányos többséget szerzett. 2.1.1. A koalíció működése Már a kormánypozíciók elosztásánál kialakultak az első konfliktusok. Az MKP-nak nem sikerült megszereznie a földművelésügyi tárcát, melyet a Demokratikus Baloldal Pártja kapott meg azzal az indokkal, hogy a mezőgazdaság és a dél-szlovákiai mezőgazdasági területek stratégiai jelentőségűek a szlovák állam számára. Ebből világossá vált, hogy „stratégiai jelentőségű” kormányzati pozícióhoz a magyarok nem juthatnak hozzá. A tárca élére Pavol Koncoš állt, aki a mezőgazdaság és a Földalap politikai, szakmai és személyi kérdéseivel kapcsolatban 1999 eleje óta hadiállapotban volt a magyar koalíciós „partnerrel”. Koncoš a koalíciós megállapodással ellentétben és a magyarok ellenére nevezte ki a Földalap élére a saját maga által preferált személyeket, és elutasított minden magyar személyi javaslatot. Az MKP politikusai azonban folyamatosan ügyeltek arra, hogy a politikai és személyes viták ne veszélyeztessék a koalíció stabilitását. A hatalmi pozíciókat minden esetben úgy osztották el, hogy a magyarok a lehető legkeve
