Lázár Péter (szerk.): Nagytárkány. II. Nagytárkányi népköltési gyűjtemény (1913-1914) - Lokális és regionális monográfiák 8. (Somorja-Komárom, 2017)
Az 1913-as gyűjtés
Az 1913-as gyűjtés Bevezetés Eger, 1913. V. 19. A Tájékoztató szerint jelezni kell, mit kitől hallottam: Gyűjteményemben szülőfalumnak: Nagytárkánynak népköltési termékeit gyűjtöttem össze, azonban korántsem merítettem ki. Ennek oka abban rejlik, hogy a nagy vakációmnak csak egy részét töltöttem otthon, a karácsonyi és húsvéti szünnapokra nem mehettem haza, s így nem végezhettem a gyűjtést alaposan s közvetlenül. Azért gyűjteményem nagy részét még gyermekkori élményeim alapján írtam le, ui. még némely dolog teljesen világosan áll előttem, mintha csak tegnap történt s tegnap hallottam volna. Az így összegyűlt anyagot aztán kiegészítettem az öcsém gyűjtötte termékekkel. De ő is csekély munkát végzett, mert csak a karácsonyi szünet állt rendelkezésére, de meg az ő gyűjtéséből nem is közlök mindent, hanem csakis azokat, amiket én magam is eléggé ismerek, vagy amiket legalább hallottam már vagy egyszer népünk ajkáról, s így remélhettem, hogy azt valóban ismerik és dalolják is. Aminek eredetiségéről pedig még nem vagyok biztos, azon dalt *-gal jelöltem meg. Kételkedésem azon egy pár dalban onnan származik, hogy az öcsém több dalt katonaviselt legények után írt le, s ezek bizonyára azt is lediktálták tárkányi nóta gyanánt, amit szolgálatuk ideje alatt máshol tanultak. A betlehemi játékot a játszók szövegéből másoltam. A kántálást, húsvéti és köszöntő verseket magam is tudom, egy-két régi van közte, mely atyám gyermekkorából való. A pendiát és gyermekjátékokat, balladát és legendát, csúfolkodások- és babonákat, szerelmi népdalok nagy részét, időjóslásokat, találós kérdéseket mind ismerem, vagy legalábbis hallottam. A katonadalokat tárkányi katonaviselt legénytől írta az öcsém. A kiejtést nem jelöltem mindig, mert a nép sem beszél mindig egyformán: a dalokban rendesen ünnepiesen. így a volt, ló, kő, föld helyett közönséges beszédben vót, lú, kű, főd-et mond, de már a dalban nem. Legföllebb, ha valaki csak úgy hanyagul ejti ki a szókat. Továbbá az ilyen szókat: „menjen, üsd agyon, szeretsz”, szintén nem írtam a nép kiejtése szerint, mert hisz ezeket az irodalmi nyelvben is: „mennyen, üzsd agyon, szerecc”-nek ejtjük, annál inkább a nép. Az „l”-t mássalhangzó előtt rendesen nem ejtik ki, de akkor az előtte levő hangzó kissé megnyúlik, úgy hogy az elhagyott mássalhangzót a nyújtás pótolja, pl. elgyött helyett: çgyôtt. Fáj helyett fa, Majd helyett: máj. Van egy „é" hang, melyet sokszor „i”-hez hasonlóan ejtenek, de se nem i, sem nem é, hanem körülbelül ié. Ezt így jelöltem: „é” vagy ,,é’ ” egyforma mindkettő, pl. édes = édes. Szépség vagy szé’psé’g = szépség. A „négy”-t ejtik: négy, de már „két” ejtik „két” rendes. 21
