Lázár Péter (szerk.): Nagytárkány. II. Nagytárkányi népköltési gyűjtemény (1913-1914) - Lokális és regionális monográfiák 8. (Somorja-Komárom, 2017)

Az 1914-es gyűjtés

35. Ha újév vagy karácsony napján vagy éjjelén ellopnak a háztól valamit, ha mindjárt egy kis forgácsot is, akkor az egész évi haszon oda van. 36. Szent György éjjel boszorkányok járnak és megrontják a teheneket, azért keresztet kell meszelni az ól ajtójára, mert akkor a boszorkány tehetetlen, és mérgében csak a kapufélfát faragja meg kissé. Vagy pedig köleskását hintenek szét az ólajtó előtt, mert ha a boszorkány be akar menni, előbb fel kell mindet szednie szemenkint, s így mire felszedi, elmúlik éjfél és neki távoznia kell. 37. Ha este kiseprik a házat, nem szabad a szemetet kivinni, mert elűzik a sze­rencsét. 38. Aki az újhold első megpillantásakor pénzt csörget akár a kezében, akár a zse­bében, annak sok „pézi” lesz egész hónapban. 39. Ha valaki tavasszal az első mennydörgést ülve vagy fekve hallja: beteges lesz. 40. Aki tavasszal legelőször piros lepkét pillant meg: egészséges, aki sárgát: beteges lesz. 41. Ruhavarrás közben, ha megszúrja kezét, tetszeni fog a ruha. 42. Amely embernek lefelé konyul a bajusza, papucskormány alatt van. 43. Aki pénteken vagy 13-án kezd valamibe, szerencsétlen lesz. 44. Pappal találkozni szerencsétlenség, de tűt kell utána dobni. 45. Ha ki találkozik útközben olyannal, aki üres edényt visz, szerencséje nem lesz. VII. Játékok a) A játékok kezdetén a tagok kisorsolására mondott versek 463. (1.) 82. Anna, ranna, kataranna, Csim, pom, paje vice ripice, Ákom-bákom, selye-sutye brákom. 464. (2.) 82. Egyedelem-begyedelem, tengertánc, Hajdú sógor, mit kívánsz? Nem kívánok egyebet, Csak egy pucér verebet! 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom