Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)

Aklok, szállások, tanyák

hogy árra a Jobbágy gazda épületet tesz vagy azon Takarmánnyát bérakja, úrbéri termé­szetét nem változtatná... mind ezekhez képpest az akolhelyek egy harmadrészében Ns Hyross Ferencz külömben is a fél Telek mivelésére [mint] elkerülhetetlenül szükségessek oda itélődnek.”340 Amint az idézetből is kitűnik, nem mindenkinek volt akla, de állata, legalább 5-10 darab, minden gútai gazdának volt, és ezek teleltetéséről is gondoskodni kellett. Ennek legegyszerűbb és bizonyára régi hagyományokra utaló módja volt, hogy az állatokat sza­badon engedték az ártéri erdőkben, gyümölcsöskertekben, nádasokban, ahol maguknak kellett gondoskodniuk téli élelmükről. A tanácsi jegyzőkönyvek tiltó rendelkezései bizo­nyítják ennek a teleltetésnek a továbbélését a 19. század első felében. Jelentetik hogy a’ Lovak mindenütt szijjel kobollanak... A Templom előtt ki hirdetettni rendeltetett, hogy a' kertek tilalmassak, és a’ kinek a’ vizeken túl aklaik nintsenek azok Lovaikat haza hoz­zák.”341 A teleltetés részben az ártéri erdőkben, gyümölcsösökben történt. Az ártéri erdők­ben, kertekben az állatok némi védelmet találtak a szél és a csapadék ellen. A fák alján nőtt füvet, gazt legelték, de lerágták a fák, bokrok ágát, levelét is. Ez ellen az erdőpusztí­tás ellen lépett föl a tanács a rendeletéivel. Tavasz felé a nád sarjadt ki elsőként, ezt is lelegelték az állatok. A nádat takarmányként is használták. A zöld nádat júniusban leka­szálták, és megszárítva eltették télire, mert a jószág csak ekkor ette meg. A lekaszált nád még az éven újra kihajtott, ezt, az adatközlőm szerint, miután megfagyott, a télen újra lekaszálták, ha nem volt más takarmány. Ezt nevezték csillanádnak. Régebben nem kel­lett lekaszálni, telente bizonyára lelegelték a szabadon járó állatok a csillanádat. Gúta éghajlati viszonyai kedvező feltételeket biztosítottak a gyümölcstermesztésre. A folyók mentét a 18-19. században ártéri erdőkkel, füzesekkel vegyes gyümölcsöskertek szegélyezték. Irtással gyümölcsöskerteket alakítottak ki, amelyeket az úrbérrendezés értelmében nem vehettek el a jobbágyoktól földesuraik, és szabadon ad hatták-vehették őket. Az 1820-ban hozott földesúri rendeletben is a következőket olvashatjuk: „Sessióhoz nem tartozandó gyümölcsös kertekre, és Szilvásokra nézvést továbbá-is rendeltetik, hogy az ültetett Fákra nézvést a Tulajdonosok azokat eladhattyák, mindazonáltal az el-adás egyedül ezen el-adásokra tartandó Prothocolumba bé-iraitassanak és a' vévőnek róla Bizonyság levél adassék...”342 Az idősebb adatközlőim ezeket az ártéri gyümölcsöskerteket általában csak kerteknek nevezik. A kertek elsősorban Kis-sziget, Pacsérok, Újszegés, Vágszeg, Kikelet, Belső- és Külső-Köveslágy dűlőkben, a Kis-Duna és a Vág mentén voltak. Az ártéri gyümölcsösker­tek megtalálhatók voltak a Vág mentén Gútától északra, de nagy kertek voltak a várostól lefelé Naszvad és Keszegfalva határában is. Ezeket az öreg kerteket azonban nem úgy kell elképzelni, mint a mai telepített gyü­mölcsösöket. Az ártéri erdőt és a gyümölcsöskerteket nem is lehetett egymástól elválasz­tani, a múlt század eleji összeírásokban „erdő és kertek”(Sylvae et Hortis)343 címszó alatt együtt vannak feltüntetve. Az ártér dombosabb, gyűrösebb részein inkább a gyümölcsfák voltak többségben, a laposabb részen, a huvalban a fűzfák, nyárfák, erdős részek. 1829- ben jegyezték fel a következő eladást az erre felállított könyvbe: „Német Istvány kikeleti 340 EPL Úriszéki iratok és jegyzőkönyvek 1801-1848. 374. kötet 1. sz. b. (1840) 341 GVH 1811. tjkv. 645. sz. b. (december 8.) 342 EPL GUI. Vegyes iratok. 1820. 343 EPL Uradalmi 23ik számú Földkönyv a Gúttai határ térképéhez 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom