Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Táj és népesség
tatott, és a Víznek uj utat mutatott, mett-is már azon nagy kerületit abba hagya, és Esztendőnként a Méltóságos Uraságnak szép hót-Dunát avagy-is hatas-Tót, készitt. Az Új- Ásás penig már eí-annyira meg-szagatatott, hogy akár hetes-Hajóval meg-lejessen benne fordulnyi. Ennek irtóztató sebes ki-folyása, a mint ismét a Dunába ugrott, az előbbenyi Duna fenekét 40. Ölnyire ki-kotrotta, mell Örvénben a kotzások által nagy rakás Tsont találtatott, mellyek közül egy nagy irtóztató AHa-kaptza vonyattatott föl... formája oiatén mint a Tengeri-Lónak álla (mellet Hypopotámusnak hivnak)...”216 Bálványszakállasról megjegyzi, hogy „határja nagyobb részint lapos, azonn Homok- Dombot ki-vévén, mellen Guttaiak szántonyi szoktak; Réttye untig elegendő... A halászottya peniglen mind a Dudvágban, mind penig a Medenczei nevű Tóban, menyekben szebbnél szebb Tsukák és Hartsák, mind penig a Vág-Dunában Viza-Tanyával együtt, találtottnak.” Megemlékezik az itteni „Puszta-Temp/om”-ró\ és a közelében magányosan álló vendégfogadóról.217 Martos esetében is a határ lapos voltáról szól: „Ezen okbul a lakosok szántásokat Halászottal és Rákászottal szokták helre hozni.” Naszvadról azt írja, hogy „határja hasonló Martosi”-hoz. „Lakosi Magyarságául és Tótságbul vegyelitett, kik nagyobb részint halászottal táplállyák magokat. Vagyon itt egy nagyobb Tó mellet Vad-ásványnak hivnak, ezen szokták ez előtt a kurutzok Tsaló-közbül eleségeket Uj-Várban szolgáltottni." Elismeréssel szól Anyalapuszta határáról: „hasznos és alkalmatos határ, mivel a szőlőt ki-vévén mindennémű jövedelme meg-vagyon: Halászottya szép és Ménesnek alkalmatos mezeje meglehetős. Réttyei némelkor Nyitra-vize által meg-nedvesittettnek: a Szántó-földjei penig mivel dombossabb helen feküsznek kárt nem vallanak.”218 Érzékletes leírásából is kitűnik, amit más levéltári források is alátámasztanak, hogy a 18. század elején a környező pusztákat, Csörgőt, Anyalát, Bálványszakállast és Ógútát is a gútaiak bérelték. A dombosabb, árvízmentes szintjeit szántóföldnek használták, a puszták többi része legelő és rét volt. Ekkor még nem jönnek létre az érsekség! majorságok. Allodiális gazdálkodást a 18. század végén egyedül a Dunán túl fekvő Mocsán folytatott az érsekség. A rétek egy részét a jobbágyok robotban kaszálják, a szénát az uraság elszállíttatja más uradalmakba. A prédiumok kaszálóinak nagy részét árveréssel adta bérbe az uradalom minden évben. A legelőket is bérbeadással hasznosították, a kaszálókat augusztus 20-a után átengedték a szarvasmarhák legeltetésére egészen a tél beálltáig.219 Bél Mátyás Komárom megyét bemutató munkájában220 bizonyára felhasználta Kovács János leírását, mivel több részlet hasonlít a két műben.221 Nem ismerjük Bél leírásának pontos keltét, de ez a munkája élete utolsó éveire, 1745 utánra tehető, mivel Komáromot, mely ekkor nyerte el kiváltságait Mária Teréziától, írásában már szabad királyi városnak nevezi.222 Személyesen is járt a vidéken, de nem nyerte el tetszését a mocsaras tájék, 216 Uo. 40. p. Kovács János a friss kanyarátvágást ábrázolja Gúta és Kamocsa vitás határáráról készült térképén, EPL T 89. A térkép eredetiségét J. N. Vizer igazolja, de kétségtelenül Kovács János munkája. Lásd Dávid-T. Polónyi: i. m. 100-101. p. 217 Uo. 40-41. p. 218 Uo. 48-49. és 52. p. 219 MÓL UetC 224 n25 (c) 220 Bél Mátyás: Komárom vármegye. Pozsony, 1996. 221 Például hasonló két puszta, Csörgő és Bálványszakállas leírása. Bél: i. m. 237-238. p. 222 A Bél Mátyás Komárom megyét bemutató műve több mint kétszáz évig kéziratban feküdt, annak egy része elpusztult, használhatatlanná vált, csupán a 20. század végén jelent meg először magyarul. Első kiadása József Attila Megyei Könyvtár. Tatabánya, 1989. 52
