Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
kére. A búcsúk egyházi jellege azonban nem volt kiemelkedő, az itt lakók számára elsősorban a rokonlátogatás, a vendéglátás, a mulatozás idejét jelentette. Nagyszegben Péter- Pál napján tartották a búcsút, ilyenkor egy kiválasztott tanyán este mulatságot rendeztek. Az udvaron zöld ágakból „leveles színt” készítettek, és valamelyik környékbeli cigányzenekar húzta a talpalávalót. A tanyai fiatalok ismerkedési lehetőségei voltak a harmonika- vagy macskabálok. Télen, de leginkább farsang farkán összegyűltek a közelben lakók valamelyik nagyobb házban, és lippogó- (harmonika) szóra mulattak, táncoltak. A házigazdának, aki némi ételt, italt adott, és a harmonikásnak összekalapozták a fizetségét. Három nap is mulattak egyfolytában. A gyümölcsből pálinkát főztek. Az illegális pálinkafőzés legnagyobb mértékben a második világháború utáni években terjedt el. Az élethez hozzátartozik a halál is. Gútán a tanyákon elhunytakat, ha egész életüket is a tanyán élték le, a gútai temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol az őseik is nyugodtak. A községben elhunytakat a háztól, a tanyáikat a számukra épített ravatalozóból vitték a sírhoz. Nagyszegben és Bogyaréten már az első világháború előtt létesítettek katolikus temetőt. A többi tanyákról az elhunytakat általában a származási helyükön, a vallásuknak megfelelő temetőben temették el. Alsóhatárban ekkor még nem volt temető, a halottakat mindig Alsószelibe vitték eltemetni. Az idősebbek ma is emlegetik, hogy a halottakat úgy lopták el a királyrévi határon keresztül. A királyréviek ugyanis, akikkel különben sem volt jó a viszony, nem engedték átvinni a halottat a falun. Ezért éjfélig virrasztották a halottat Alsóhatárban, majd kocsira tették szalma közé, és úgy vitték el Alsószelibe.475 A Csehszlovák Köztársaság időszakában két hivatalos népszámlálást tartottak. Az elsőre 1921 februárjában, a másodikra 1930. december elsején került sor. A népszámlások során a külterületi lakosságot is számba vették. 1921-ben a lakott helyeket különböző kategóriákba sorolták, pl. falu (a település belterülete, magja), major, ipartelep, házcsoport, szétszórt házak (külön helynév-megjelölés nélkül), magányos tanyák (2 lakóházig), magányos lakóház, vadászház stb., és mint a község részeit részletesen feltüntették. Sajnos a telepek esetében csak az itt található, házszámmal ellátott lakóházak számát tüntették fel, a lakosság száma csak az egész községre érvényesen, összesítve van megadva.476 Az 1930-as népszámlálás esetében a statisztikai lexikon a községek egyes részeiben a házak száma mellett már a jelenlévő lakosságot is megadta,477 így részletesebb áttekintést kaphatunk belőle a tanyák eloszlásáról. A helyneveket többnyire a magyarul tüntették fel, a két világháború között még nem került sor sem a községek, sem az egyéb helynevek elszlovákosítására, ahogy annak a későbbiekben, a második világháború után, tanúi lehettünk. Az alábbi táblázatban összesítettem a két népszámlálás adatait. A táblázatban abban a formában, írásmódban tüntettem fel a neveket, ahogyan a lexikonokban szerepelnek. Az előző táblázathoz hasonlóan *-al jelöltem azokat a lakott helyeket, amelyekről biztosan megállapítható, hogy nem magánkézen lévő családi tanyákat, hanem elsősorban uradalmi majorokat, vasútállomásokat stb. jelölnek. Két csillaggal jelöltem a községek belterületét, a község magját. 475 Általánosan elterjedt hiedelem volt, hogy ha halottat visznek át a határon, elveri a jég a termést, liszka József néprajzkutató szíves közlése. 476 Štatistický lexikon obcí na Slovensku. V Prahe, 1927. 477 Štatistický lexikon obcí v krajine Slovenskej. V Prahe, 1936. 125
