Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
A 12. számú táblázat adataiból azonnal kiolvasható, hogy a családnevek több mint kétharmadát a magyar eredetű réteg alkotja. Részesedésük mindkét községben megközelítőleg 72 százalékos. Ez azért meglepő, mert korábbi kutatásaim ez irányú megállapításait kénytelen vagyok árnyaltabbá tenni, hiszen egyéb kutatópontjaim alapján úgy gondoltam, hogy a magyar nyelvterület északi pereméhez közeledve lényegesen magasabb a szláv eredetű nevek részesedése, mint a centrumban. Mindez azért is érdekes, mert a szlovákiai magyar régiót egészében a magyar nyelvterület pereméhez tartozónak mondjuk, függetlenül attól, hogy: 1. a politikai határok ellenére az anyaországi magyar nyelvterület szerves folytatásának számít; illetőleg: 2. egyes részei még mindig a kompakt nyelvterülethez sorolhatók, így a két Szeli is. Megjegyzendő, hogy a szóban forgó két település nagyon közel van a magyar-szlovák nyelvhatárhoz. Tehát az előzetes várakozásoknak megfelelően természetes lett volna, hogy a szláv eredetű nevek sokkal magasabb részesedést mutassanak, mint ami a fentebbi táblázatból kiolvasható. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy a két háború közötti időszakban mindkét Szeli családnévállománya döntően magyar eredetű volt. Ez is arra utal közvetetten, hogy milyen volt az ott élő hajdani népesség etnikai arculata. A húsz leggyakoribb családnév ALSÓSZELI Alsószeliben 1918. január 1. és 1938. december 31. között 1258 érvényes bejegyzést találtam. A 13. számú táblázat adatait az így kapott eredmények alapján rendeztem. Nyilvánvaló, hogy a családnévegyedek száma jelentősen csökkent volna, ha a halvaszületések és a csecsemő-, illetőleg gyermekhalandóság, valamint a rendkívüli halálesetek adatait figyelmen kívül hagytam volna, hiszen így abszolút számokban gondolkodva majd 20 százalékkal kisebb lett volna az adatbázis. Ám a százalékokban kifejezett gyakorisági értékeket és az etimológiai rétegek belső arányait érdemben nem módosította volna. Egyébiránt a bejegyzések számát úgy is felfoghatjuk, mint az anyakönyvek ötödik rovatában felbukkanó apai/gondviselői családneveket. A leányanyás szüléseknél mindig figyelembe vettem a kilencedik és tizedik rovatokban szereplő információkat. Vagyis ott, ahol az apa az anyakönyvezéskor, illetve akár az anyával történő utólagos házasságkötéskor magáénak ismerte el vagy törvényesítette a gyermeket, minden esetben az apa/gondviselő családnevét vettem fel a listámba. A különféle írásváltozatok gyakorta vetették fel a problémát, hogy azonos vagy egymással rokon, ám ennek ellenére különböző névegyedekkel van-e dolgunk. A kérdés eldöntésekor minden esetben egybevetettem a különböző időpontokban készült bejegyzéseket, hogy az írásképváltozatok, ha azonos családot takarnak, véletlenül se kerüljenek külön tételbe, hiszen ezzel azt a látszatot keltettem volna, mintha valóban külön nevet takarnának. Ugyanakkor itt tartom szükségesnek jelezni, hogy egy adott névalak több családot is takarhat. Különösen igaz ez a gyakoribbak körében. A dolgozatnak ebben az alfejezetében részletesen szólok az első tíz leggyakoribb név eredeztetéséről, a húszas lista további nevei közül csak azokat nem kívánom alaposabban górcső alá tenni, amelyek szónévi jellegük miatt a magyar anyanyelvű személyeknek könnyen megfejthetők, s művelődéstörténeti hátterük is kellően ismert. Mindjárt a lista elején azzal szembesülhetünk, hogy az élmezőnyben nem azokkal a családnevekkel találkozhatunk, amelyeket egymással váltakozva ugyan, de az egész magyar 41
