Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Eltűnt világok, változó viszonyok
azt a következtetést vonhatjuk le, hogy itt nem egyszeri elírással, hanem régebbi korokra visszavezethető jelenség továbbélésével állunk szemben. Ha azonban megvizsgáljuk a név tövét, látható, hogy abban az Ambró ~ Ambróz fedezhető fel, amely a latin Amrosiusnak (m. Ambrus) becéző változata. Akkor is a tő inetimologikus jellegéről győződhetünk meg, ha kézbe vesszük a különféle helynévtárakat. Azokban ahhoz, hogy -/ melléknévképzős alakról beszélhessünk, Ambró ~ Ambróza alakban kellene találnunk egy vagy több településnevet. Ilyen azonban jelenlegi ismereteim szerint nem létezett. Volt viszont Csongrád megyében Ambrózyfalva > Ambrózfaiva, amely birtokosáról, Ambrózy Lajos báróról kapta a nevét (vö. az FNESz Ambróziáivá címszava alattiakkal, Kiss 1988). A birtokos családneve is arra enged következtetni, hogy a név végi -/' a régiségben patronimikum-képző lehetett. A szláv és a magyar családnevek képzése és képzésmódja érdekes összevetésre ad lehetőséget. Ebben a munkában azonban kénytelen vagyok ettől eltekinteni. Részben azért, mert azt a terjedelmi korlátok nem teszik lehetővé, másrészt azért, mert azt korábbi munkáimban már megtettem (Vörös 2003a, 2003b, 2004: 280-302, 368-420, 2005, 2006). Korábbi családneves témájú munkáimban a hazai névtani hagyományoktól eltérően nemcsak a magyar, hanem a szláv etimológiákat is részletesen tárgyaltam. Ennek indokoltságát az adja, hogy kutatásaim zöme olyan területen folyt és folyik, amely vagy kétnyelvű és kettős kultúrájú, vagy közel esik a magyar-szlovák nyelvhatárhoz. A régióban élő magyarok többsége kétnyelvűsége okán a saját másodnyelvéből származó lexikai egységek jó részéről - és így a családnevekről is - tudja, hogy azok milyen eredetűek. Sőt az esetek nagy részében jelentésükkel, morfológiai tagolódásukkal is tisztában van. Más kérdés, hogy ezt a kétnyelvű beszélők a használat során nem mindig tudatosítják. Ez azonban nem meglepő, hiszen általában az anyanyelvűnkben keletkezett nevek sem generálják automatikusan az adott névegyed etimologizálását. A cseh és a szlovák nyelv szatellitviszonya azt a gyakorlatban igazolható feltételezést is megengedi, hogy a szlovákul tudó szlovákiai magyaroknak a cseh eredetű nevek egy jelentős részében könnyedén felismerhető a morfológiai tagolódás és/vagy az ún. szónevek etimológiája mögött megbúvó közszói jelentés. A szinkrón magyar névállomány cseh eredetű rétegének jelentős része minden bizonynyal szlovák közvetítéssel került a magyarba, így a két Szeli családnévállományába is. Ugyanakkor éppen a vizsgált korszakban, majd azt követően még inkább feltételezhető, hogy cseh szakemberek és hivatalnokok megjelenésével, valamint cseh-magyar vegyes házasságok révén is érkezhettek a két faluba cseh eredetű családnevek. Az sem zárható ki teljességgel, hogy ez a folyamat több lépcsőben zajlott le. Először a különféle népességmozgásokkal a térségben, majd a későbbiekben a két faluban is megjelentek a szóban forgó cseh nevek. Ennek mikéntjét pusztán névtudományi módszerekkel nem látom kutathatónak. Mielőtt bemutatom a két település családneveinek etimológiai megoszlását, szükségesnek tartom indokolni, milyen elvek alapján vettem fel az egyes kategóriákat. Magyar eredetűnek tekintettem minden olyan családnevet, amely magyar névképzéssel jött létre. Az ide tartozó nevek besorolásakor nagyban támaszkodtam Kázmér Miklós családnévszótárára (Kázmér 1993). Azt azonban rögtön meg kell jegyezni, hogy több olyan névegyedet is találtam a két településen, amelyek megítélésem szerint egyértelműen a magyar nevek közé tartoznak, ám a Kázmér-féle szótár szócikkeinek egyikében sem találtam meg őket. Ilyen többek között az Gyurcsi ~ Gyurcsy, Ibolya, izsai és a Paies csa37
