Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
A Központi Reszlovakizációs Bizottság működésének megszűnésére Václav Nősek belügyminiszter 1948. november 20-án utasította Daniel Okáli belügyi megbízottat. A csehszlovák kormány 1954. április 8-án a reszlovakizációt érvénytelennek nyilvánította. A csehszlovák-magyar lakosságcsere a két Széliben A csehszlovák politika, szigorúan tartva magát a tisztán szláv államalakulat kreálásának eszméjéhez, minden erejével, lehető és lehetetlen módon arra törekedett, hogy az elvárásokkal ellentétben nem éppen sikeres reszlovakizácót, a még kedvezőtlenebb kimenetelű deportálásokat a lakosságcserével pótolja, netán feledtesse. A győztes hatalmak sugallatára, a Szovjetunió teljes támogatása mellett 1946. február 27-én megszületett a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény, melyet a csehszlovák nemzetgyűlés 1946. június 27-én ratifikált s a törvénytárban 145/1946-os szám alatt iktatták. A belső kolonizáció és a felsorolt tervek, elképzelések realizálására már a szerződés aláírását megelőzően, 1945. július 17-én a köztársasági elnök 27. számú dekrétumának megfelelően Pozsony központtal megalakulta Szlovák Települési Hivatal. Ezt követően az úgynevezett belső telepítések elősegítése érdekében 1946. március 1-jén elfogadta a kormány a 45. számú rendeletét, amely nyomán megalakult a Nemzeti Újjáépítési Alap. Mind a két intézmény regionális intézményeket szervezett többek között Galántán, Vágsellyén, Somorján és Dunaszerdahelyen is. A hivatalok a következő feladatokat látták el: a lakosságcsere lebonyolítása Csehszlovákia és Magyarország között; a köztársasági elnök 108/1945 számú dekrétuma alapján a kitelepített lakosság vagyonának konfiskációja; a repatriánsok elhelyezése és birtokhoz juttatása.27 Azoknak a személyeknek, akik 1938. november 2-a után érkeztek a magyarok által viszszafoglalt területekre, 14 napon belül el kellett hagyniuk Szlovákia területét. A hivatalnokok, tanítók, állami alkalmazottak és sok ezer hozzátartozójuk személyes holmin kívül csak élelmet vihetett magával. Azt is csak annyit, amennyire a magyar határig szüksége volt.28 Ilyen sors várt a népbíróságok hatáskörébe tartozó esetekre is, azokra, akiknek csak annyi volt a bűne, hogy magyar nemzetiségűeknek vallották magukat. Példa erre a galántai Hanza Szövetkezeti Áruközpont vezérkara. A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény V. cikke alapján (ezek a fehérlaposok), a 33/1945-ös elnöki dekrétum értelmében állampolgárságukat vesztett szlovákiai magyarok közül a szlovák hivatalok által kijelölt személyek két szakaszban hagyták el szülőföldjüket: 1. szakasz: 1947. április 12. - 1948. június 12. 2. szakasz: 1948. szeptember 1. - 1948. december 20. Az SZTH 105 047 kijelölt személyéből 89 660 személyt telepített Magyarországra. Viszont Magyarországról az önként jelentkezők, kérelmet benyújtók 95 421-es táborából 73 273 személy érkezett Szlovákiába. (Az adatok nem mindig egyeznek). A Vili. cikk 1-4. paragrafusa szerint a fasiszta megszállók, hazaárulók, kollaboránsok, a szlovák nemzeti felkelés árulói, tehát súlyosabb bűnök elkövetői, az 5. paragrafus által pedig a kisebb 27 ONV Galanta, č. 5/1945, 1945. május 24. 28 Vyhláška, Odsun občanov maďarskej národnosti. 139
