Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
A szeli gyökerek különösen az idősebbek számára maradtak mindvégig meghatározóak, s életük vége felé egyre jobban megbecsülték az otthonról hozott tárgyakat, fákat, virágokat. „Édesanyám számára is Alsószeli maradt az otthon egész életen át. Büszke volt a kassai fenyőfákra a zombai udvaron, hogy oly magasra nőttek, és a két szeli leandert is szeretettel gondozta még a pécsi kertben is, de szüleim mindig gyökértelennek érezték magukat.”“9 A két falu evangélikus magyar többsége, az erős felekezeti tagoltság szintén igen erős lenyomatokat hagyott a kitelepítettek emlékezetében. Alsószeliben például az evangélikusok arányszáma meghaladta a 67 százalékot, a kitelepítettek között az evangélikusok aránya még ennél is magasabb, 71 százalék volt.49 50 „Emlékszem, hogy az evangélikus templom mindig tele volt. A katolikus is persze, de az kisebb. Mi, evangélikusok (Alsó)szeliben mindig többen voltunk. Mikor leventék voltunk, akkor nekünk a karzaton volt a helyünk, mert ugye mindenkinek megvolt a maga helye, hova ülnek a lányok, az asszonyok meg az öregemberek. Aztán mindenki tudta az énekeket, én még ma is könyv nélkül énekelek. Volt persze hittantanítás is. Mink apámékkal nagyon vallásosak voltunk, mert ugye az úgy volt, hogy az ember vagy dolgozott, vagy templomban volt. Széliben a katolikusok és az evangélikusok jól megvoltak ugyan egymással, de egymással nem igen házasodtak. Talán a nullánál valamivel több volt az ilyen házasságok száma. Talán kettőt-hármat tudok mondani. Meg persze a templom is szigorúan el volt választva. Gyermekkoromban én a katolikus templomba be nem mentem volna. Ez azután az áttelepítés után nekünk sok bajt okozott, mert az én feleségem, akivel itt ismerkedtem meg Zombán, helybeli katolikus családból való, s azt az én apám nekem soha meg nem bocsátotta. Hozzánk ő soha be nem jött többet, mert katolikus templomban volt az esküvőnk.”51 A két falu alapegységét az erős nagycsaládok, famíliák alkották mind gazdasági, mind pedig társadalmi, közösségi értelemben. A rokonságok szerepe meghatározó volt, ami egyszerre jelentett szociális hálót, erős erkölcsi felügyeletet és évszázados tradíciókra visszanyúló szocializációs mintákat. A kitelepített alsó- és felsőszeliek többsége tisztes vagyonnal rendelkező parasztgazda volt. A kitelepítésnél a vagonok s bennük a lovak, tehenek számával, a cséplőgéppel s egyéb felszerelési tárggyal mérték a porta gazdagságát. A helyükre betelepülő tótkomlósi szlovákok többsége szemmel láthatóan szegényebb családból volt, ami érthető is, hiszen a módosabbak többnyire otthon maradtak. A kitelepülök döntésének hátterében bevallottan a jobb élet reménye is ott munkált. „A módosabb gazdák 12-15 vagont is megraktak értékeikkel, nem úgy, mint az idetelepülő szlovákok, akik közül néha három család is jött egy vagonban. Erre mondta az ironikusan a nép, megy a kincs, jön a nincs.”52 A szeli gazdák vagyona persze erősen viszonylagos volt, hiszen a sok gyermek mellett az 5-10 hektárnyi föld, a számos jószág is csak a fennmaradáshoz szükséges minimumot 49 Gergely Jánosné 1997: 31. 50 Pukkai László a helyi evangélikus többség mellett ezt a tótkomlósi betelepülők evangélikus vallásával hozza összefüggésbe, jelezve, hogy a hivatalok igyekeztek a betelepülő evangélikus szlovákok számára helyet készíteni. Pukkai 2007:173. 51 Keszeli Árpád (1927), Zomba. Szarka 2003: 29. 52 Danajka 2003:156. „Párkányban álltunk. (...) Mondta az egyik, hogy kinek a házába megy. Ugye, akkor nagyon összeszólalkoztunk vele. Kecskék voltak neki, egy vagonnal ment." Z. házaspár, Felsőszeli-Nagymácséd. Szarka 2003: 54 113
