Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Gyulai Éva: Nagytárkány birtokosai és adózói a 16 - 17. században
Germanicum) és társzekere (currus castrensis), az előbbi a főúr presztízséhez illő könnyű kocsi, az utóbbi hadi szállításra való nagyobb alkalmatosság volt. Egyébként az összeírás idején, 1684-ben hal meg ’Sennyey István neje, akinek nyolc hordó borát a kastély pincéjében tárolják, s ebből négyet az asszony temetésére szánnak. Az elhalt asszony minden bizonnyal viliéi Pribék Ádám és Tárkányi Borbála leánya, Pribék Éva, 'Sennyey első felesége volt, aki a Tárkányi-örökség fiági részét is a 'Sennyeyeknek juttatta. A nagytárkányi várkastély uradalmi központ is volt, s a majorság egy része a kastély területén működött, a raktározásra szánt helyiségekben az uradalmi élelmiszereket, a dézsmagabonát tárolták, a kastély belső és külső fala közötti területen pedig egyéb gazdasági épületek és kertek, sőt még kutak is voltak. „A külső kerítésben”, vagyis a külső várfalnál működött az uradalmi szárazmalom is, amely a jobbágyoknak is őrölt, s a malomvám a földesurat illette, ennek egyharmadát Thököly szintén konfiskálta. Ugyancsak uradalmi haszonvétel volt a serfőző (nevelő) is a „kastély előtt való udvaron", ez minden bizonnyal a kastély katonaságának ellátását is szolgálta. A kastély falánál téglaégető színt is emeltek, a kastély és a gazdasági szárnyak építését az itt gyártott téglákkal végezték, hiszen Nagytárkány alföldi jellegű határában nem volt kőfejtő. A kastélyban több istálló is volt, mert az őrség lovait is el kellett helyezni, nemcsak az urakét, ezek egy része kőből épült. A pincékben az uradalmi borokat tárolták, melyek a 'Sennyeyek máshol fekvő szőleinek terméséből származtak. A családnak a Hegyalján (Tolcsva, Sátoraljaújhely) és a Bodrogközben (Helmec, Kövesd) is voltak szőlőbirtokai. A borokat az uradalmi kocsmákon árulták, az egyiket éppen a várkapu melletti házban üzemeltette az udvarbíró, egyébként a földesúrnak joga volt bárhol a majorságában kocsmát állítani. A majorság részét képezte két cigány ember is házukkal együtt, amely a kastély középső kapuja mellett állt. Péter vajda és András vajda fia, István az uradalom „tartozékai" voltak, az urasági cigányok státusa hasonlított a zsellérekéhez, de a szervitorokéhoz is, minden bizonnyal különleges szolgálatokat tettek a kastély urainak. A kastély területén mezőgazdasági termelés is folyt, a veteményes- és fűszerkert a konyhát szolgálta, de volt major, vagyis aprójószágot nevelő udvar és a peremterületek gazdálkodására jellemző csűr vagy csűröskert is, amelyet itt „bornyús kertnek" is neveztek, mivel a gabona és egyéb termelvények tárolása mellett a bivalyokat, a borjakat, az ökröket, a kecskéket, a tulkokat, a teheneket és a disznókat is tartották, nevelték. Az uradalom legfontosabb bevétele, a sóvám azonban kívül esett a kastély területén, Thököly egyébként ennek is lefoglalta a harmadát. A kastély 1684. évi leltárában is szerepel 13 „kűsó”, vagyis a máramarosi sókereskedőktől elnyert sókockák. A só vámolásához, szállításához jobbágyi robotot kellett igénybe venni. 1766-ban, amikor a sóvám kincstári tulajdon, a nagytárkányi sókikötőből és a tárkányi királyi sóhivatalból az ungvári uradalom györöcskei jobbágyainak kell a sót a lerakodó helyre átszállítaniuk.138 A 18. század elején 200 138 MÓL UeC 122/37(a) 83
