Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Gyulai Éva: Nagytárkány birtokosai és adózói a 16 - 17. században
megözvegyült asszony 'Sennyey Ferenc és Széchy Mária Margit fiához, a Rákóczi-szabadságharc generálisához és kancellárjához, ’Sennyey Istvánhoz (t Nagytárkány, 1724) ment nőül.130 'Sennyey Istvánnak, a későbbi kancellárnak a nagytárkányi kastélyhoz tartozó jószágok mellett Battyánt is sikerült megszereznie. Miután a battyáni kastélyt Bocskay Istvántól elkobozták és a kincstárra szállt, az uralkodó ’Sennyeynek adományozta, s ehhez járult az említett Tárkányirész, mely házasság útján, ifjabb Tárkányi István unokája, özvegy Keczer Miklósné Pribék Éva révén 1688-ban szintén a birtokába kerül.131 Ezzel beteljesedett a Tárkányi-birtokok sorsa, s a leányági „maradék”, Vékey Ferencné Tárkányi Fruzsina öröksége és a fiági jószág (a 16. század második felében élt Tárkányi Miklós és Farkas, valamint unokatestvérük, Tárkányi István egykori condominiuma) a Tárkányiak magszakadásával teljesen a 'Sennyey család joghatósága alá került, s a jelenkorig birtokában is maradt. 4. Kastély és majorság A nagytárkányi kastély leltárai ez ideig lappanganak, illetve a 'Sennyey-levéltárral pusztultak el, de egy 1670-ben készült kisebb ingóságleltár, melyet Ispán Ferenc (feltehetően az uradalom ispánja) neve alatt vettek fel Zemplén vármegye képviselőinek a jelenlétében, sejteti a reneszánsz várkastélyban élt Tárkányiak és 'Sennyeyek gazdagságát. Az inventáriumban szerepelnek réz gyertyatartók, köztük egy különleges címeres ötvöstárgy is: „nagy öreg réz gyertyatartó, palotára való, közepén pellikan madár vagy rézbűi”, de összeírtak egy asztalra való órát, puskaportartó ónpalackot, lószerszámokat is, ugyanakkor volt a ládában: „lóra való skófiummal varrott veres angliai lemesz és egy veres bársony nyomtatott cafrang” is. Külön ládában őrizték a viseleti darabokat és öltözetekhez való anyagokat: kék bársony béleletlen süveg, dolmány alá való fehér baraszlai posztó sárga szattyánnal együtt, rókamái és „feir nyúl bélés", zöld atlasz, aszszonynak való fekete bársony, bélés nélküli csipkés-virágos süveg, „kis leánkának való király színű szoknya előkötővel együtt”, veres nadrág, veres fajlondis posztó, hat sing kisnicer kék posztó, két gyermeknek való aranyprémes (aranynyal díszített) kis subához való gallér, egyik veres bársony, másik vont arany, valamint egy darab hajszín (barna) tabit nevű posztó. Minden bizonnyal a katolikus várkápolnából származott az a „veres aranyszínű tarka matéria”, melyről megjegyezték: „oltárra való”. A textíliák között volt ágyra és asztalra való terítő, lepedő, köztük a kor divatjának megfelelő hímzett és rececsipkés is: kamuka abrosz, lepedőbe való hitvány rece, négy kötött rece, párnahajban való három hímes varrás, két vég „feirítetlen” abrosz, de összeírtak a kastélytermek díszítésére való „falra való nyomtatott sárga színű kárpitot” és egy márványgolyót - „egy glóbis-forma feir márván kő” - is. Az ingóságok között volt 20 könyv is, köztük egy Biblia, valamint „históriás könyvek", ráadásul egy töredék írás „Az 130 Nagy 1857-1868. XI. köt. 55-56. pp., Siska 2003. 284. p., Koroknay 2001. 417. p. 131 Borovszky (szerk.) 1905. 23. p. 81
