Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat

koznak: „Mi a gereggye, mi a szégye? Én azt megmondom: olyan, hogy mikor az árvíz megyen fel, és van ilyen hajlat, az be vét kerítve, két ó’dalrúl be vét kerítve, és a középén vét hagyva egy kapu. És azon ül, azon szakot. Mert a kapu közt folyik el a víz, két ó’dalra ami megyen hal, az megyen a víz folyásába. Nem messze a kaposi hídtól, ott a kanyarba ' vöt három is egymás mellett. ” És egy másik vélemény, mely a rekesztés és a szákolás összekapcsolását Is megvilágítja: „Szabályos vesszőbűi font kerítés vöt, úgyhogy a hal nem mehetett rajta keresztül, középén vöt egy kapu, vagy három kapu egymás után, attól függően, hogy hányán csinálták, megosztoztak. Arra csináltak fel ilyen ülőkét, mán előre elkészítették: leütöttek fát, rá deszkát, azon ült, az emelőt meg leengedte, és onnan emelte. Úgy vöt neki megcsinálva, hogy könnyen tudja... Mer’ úgy is lehet, hogy az ember leüt egy kétágú fát, akarhova, a vízbe ’ is, arra ráteszem az emelőnek a rúdját, itt nyomom lefele, az jön felfele, mint a kútágas - saját súlyától könnyen megyen. "

Arról sokkal bizonytalanabbak az emlékek, hogy a nagytárkányi vízen építettek-e ilyen vagy hasonló halmegállító szerepű rekesztéket. Az látszik valószínűnek, hogy nem az emelőhálózást segítő szégye, hanem valamilyen - korábban vesszőfonadék, majd kerítésdrót - rekesz zárta el apadáskor (inkább csak alkalmilag, mint rendszeresen) a Holt-Tiszából az Élő-Tiszába visszafolyó vizet a „hajlatokban”, hogy ily módon a halakat, a kerítőhálós halászat eredményességét növelendő, visszatartsák. Ezt a következtetést látszik támogatni, hogy informátorom a fenti szégyeismertetés után nem ezzel, hanem a ’rekesztőháló' szerepű tükörhálóval igyekezett szemléletesebbé tenni a magyarázatát.

A mai tilosban járók legnagyobb hatásfokú eszköze: a valóban „kártékony” orvhalászatot kárhoztató, s az üldözés hatástalansága miatt dohogó helyi vélekedések legfőbb hivatkozási alapja egyébként a tükörháló. A háromrétegű (két nagy szemű háló között egy sűrű szemű), egyesek szerint 50-100, mások szerint 20-25 m hosszú21 hálófélét, felső szegélyén úszókkal, rekesztőhálóként húzzák keresztül a vízen, s vagy hajtanak rá, vagy - ez a kevésbé kockázatos, hisz ha megtalálják sem tudják, hogy kié - arra alkalmas helyen lerakják, s időközönként kiszedik a benne megfogódott halakat. Akár a hagyományos nagytárkányi halászszerszámok közé is tartozhatnék a tükörháló: a hálószerkezet és az alkalmazás fenti módszerei is részletesen dokumentáltak a magyarországi halászatban.22 Adatszolgáltatóim azonban határozottan „újnak” mondják, s a beszerzési forrást is megjelölik: „Oroszbúi hozzák, 2-300 koronáid lehet venni 20-25 méterest. Itt árulják, nem oroszok, [hanem] magyarok - csak átjönnek és ennyiér’ árulják.” Persze: ha a ma használatos példányok mindegyike Ukrajnából (másodlagosan talán Oroszországból) származó csempészáru is, ez még

21 Mivel a tükörhálóval halászoknak konspirálniuk kell, és nagy a lelepleződés, az esetleges elkobzás kockázata, ráadásul nem azonosak az így próbálkozók anyagi lehetőségei, nem elképzelhetetlen, hogy valóban ennyire nagyok a méretbeli különbségek. Minél nagyobb a hálőhossz, annál nagyobb lehet a zsákmány, de annál nagyobb a lelepleződés kockázata is.

22 A rekesztőhálókról összefoglalóan: Szilágyi 2003.

365