Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat
Szilágyi Miklós Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat Ha valaki a létfenntartás szempontjából fontos népi foglalkozások néprajzi bemutatását várja el a falumonográfia egyik fejezetétől, nyilván csodálkozni fog, ha a nagytárkányi halászatról szóló dolgozatommal találkozik ebben a kötetben. Joggal kérdezi: vajon mi indokolta a terjedelmes ismertetést, amikor - hiába gyanítunk a térképre rátekintve a faluhoz tartozó halászóvizet - a statisztikák egyetlen „halász” foglalkozású személyt sem tartanak számon. Van igazság ebben a kérdésben, ám aki így kérdez, figyelmen kívül hagyja a halászat magyarországi kutatástörténeti hagyományait. Nemcsak azt, hogy a magyar etnográfia 19. századi kezdetei óta - a klasszikusként tisztelt kezdeményező, Herman Ottó iránymutatása nyomán (Vö. Herman 1887) - a népies halászatot folyamatosan megkülönböztetett érdeklődés övezte,1 s ennek köszönhetően olyan faluközösségek halászatáról is születtek feldolgozások, melyekben a kutatás idején talán ha egy-két személy képviselte a halászfoglalkozást. Miért ne készülhetne tehát egy olyan faluról is, ahol minden tényező - különböző minőségű vizek, bennük változatos halfauna és a halak zsákmányul ejtését „nemes szenvedélyként” megjelölő emberi szándék - együttesen jelen van, igaz, hogy a hal fogása csak afféle „szabadidős tevékenység” vagy a hatóság által elítélt, illegalitásba kényszerített élelemtermelés lehet? És persze az sem hagyható figyelmen kívül, hogy azért készült minden eddigi néprajzi feldolgozás, azért készül ez a mostani is, mert a magyar etnográfia kutatási hagyományainak mindmáig része egy elméleti és módszertani előfeltevés. Ennek lényege így összegezhető: a ma megfigyelhető és a múlt élő tanúinak kimeríthetetlenül gazdag emlékezete megőrizte töredékes, idő telvén mind töredékesebb adalékokból olyan korok, korszakok eszközkészletére, munkakultúrájára, tudásbázisára lehet következtetni, amikor még a létfenntartáshoz tetemesen hozzájárult a halászkodás - nem csupán kisebb-nagyobb embercsoport élelemtermelő foglalkozásaként, hanem az árvíz járta területeken egyedül lehetséges, részben termelő, részben zsákmányoló jellegű, természetközeli paraszti létforma egyik meghatározóan fontos elemeként. 1 A kutatástörténeti összefüggések további részletezése helyett hadd utaljak korábbi összefoglaló dolgozatomra: Szilágyi 1978 345
