Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
1363). A Csehszlovák Köztársaságban lezajlott földreform nemzeti jellege elsősorban a németek és a magyarok által lakott határ menti területeken volt megfigyelhető. Bár a hivatalos indoklás szerint a kolonizáció a gyéren lakott mezőgazdasági területek benépesítését szolgálta, a telepítések elsősorban Szlovákia és Kárpátalja magyar többségű vidékeit célozták. A telepítések súlypontja Délnyugat-Szlovákia Pozsony és Párkány közé eső területén volt, de jelentős szláv telepek jöttek létre Barsban, Nógrádban, Gömörben és a Bodrogközben is. A Kassa és Beregszász közötti stratégiai jelentőségű vasútvonal mellett több légionárius telepet is létrehoztak: a Csap melletti vasúti csomópont biztosításának feladatát látta el a Tiszasalamon, Battyán és Bély melletti légionárius telepek rendszere. A kolonisták a lefoglalt nagybirtokok legjobb minőségű részeit kapták, általában 12 hektár területet (Simon 2004, 1366-1367, 1375). A nagytárkányi adatközlők szerint a kolóniát az 1920-as évek végén hozták létre: légionáriusokat, háborús „vitézeket” telepített le a csehszlovák állam - hasonlóan a Battyánban és Csapnál levő kolóniákhoz -, a terület korábban a bélyi gróf birtoka volt. Főleg csehek jöttek, velük négy szlovák család. Húszéves banki kölcsönnel házat építettek nekik, gazdasági épületeket, s családonként 20-22 hektárnyi területet mértek ki a gazdálkodás céljára. A letelepültek azonban zömmel nem parasztok voltak - pék, finánc -, csak itt kezdték megtanulni a gazdálkodást. Többen voltak, akik nemigen fogták meg a kasza nyelét, jobbára a tárkányi magyar családok művelték meg harmadában a földjüket. Feles dohányosokat is alkalmaztak, s egészében jó parasztgazdaságokat alakítottak ki. Az általuk művelt földterület a legtehetősebb tárkányi gazdákéval vetekedett. „Ide ha behúzta a cséplőgépet, három napot is csépelt egy helyen! A faluban két óra múltán már húzni kellett más portára" - mondta adatközlőnk. 1938-ban a visszatérő magyarok elől elmenekültek a kolónia lakói. A második világháború után evangélikus szlovákok jöttek, meg a Csehszlovákia és a Szovjetunió között lezajlott lakosságcsere eredményeként - szlovákiai ruszinok helyett - kerültek ide az új lakók, s foglaltak el 13 portát. (Öt család visszakerült a korábbi lakosok közül is.) Adatközlőnk Onokovce (Felsődomonya, Ung vm.) szlovák faluból származik, ahonnan összesen hat római katolikus család települt Csehszlovákiába 1947-ben. Először Gútára (Kolárovo) vitték őket, de ott nem voltak üres porták állatállományuk és ingóságuk elhelyezésére. Voltak, akik cseh területekre mentek tovább, de kerültek közülük Bélybe meg Zéténybe is. Adatközlőnk a tárkányi kolónián kezdett gazdálkodni 20 hektár földön. Gazdálkodásuk jellege nem különbözött a tárkányi gazdákétól: szántóföldjükben a tavaszi kalászosok (árpa és zab), valamint a kapások (sok dohány, burgonya) és az őszi gabonavetés területe váltakozott. Sok jószágot, a fejőstehenek mellett főleg lovakat tartottak: a tágas legelőre a lovakat nem is hajtották ki, egész évben istállózták őket. Mindehhez bőséges vetett takarmány (lóhere, lucerna) szolgált. Portáik lényegében egységes arculatot mutatnak: a telek szélén áll a lakóház, mögötte az istállóval, az udvart a széles csűr választja el a kerttől. (Távolról nézve a csűrök sora önálló kis hegyvidéki falu képét kölcsönzi a közigazgatásilag Nagytárkányhoz tartozó kolóniának.) A csűrbe rakták a learatott kalá329
