Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai

ború időszakától jelentek meg a különféle hússertések, elterjedésükben az 1950-es évektől a közös gazdaságok is szerepet játszottak. A tárkányi portákon leginkább leppentős disznóólakban tartották a jószágot (itt emelcsőnek mond­ják a felnyitható oldalajtót). A sertéstartás jelentősége a közös gazdálkodás idő­szakában is megmaradt, sőt ma is sokan tartanak sertést, a szervezett húsel­látás ellenére. 3. A juhászat nem tartozott Nagytárkány gazdálkodásának jelentős ágazatai közé. A juh főleg az uradalmak haszonállata volt, az 1950-es évektől a JRD, majd az állami gazdaság is foglalkozott vele. Nagytárkányban nem volt elég juh­legelő - a brankázás (kosarazás) itt nem dívott -, inkább csak a tarlón, a töltés mentén a magyar országhatárig, meg a faluhatár őszi szabadulása után lehetett legeltetni. Mégis említést kell tennünk róla, mert néhány családnak - inkább rö­­videbb távon - hasznot jelentett, másrészt pedig több juhász, pásztorember is megtelepedett Nagytárkányban. A parasztemberek nem értettek a birkához, az itteni juhászok mind beszármazottak voltak.35 Jelen tanulmány kereteit azonban meghaladná a bodrogközi juhászat általánosabb problematikájának tárgyalása. Helyben nem vágták a birkát, inkább eladták azt Kassa környéki meg helmeci vágóknak. A juhhúst sem nagyon kedvelték a tárkányiak, sajtot (gömölye), túrót ritkán és keveset készítettek a helyi bacsók (10. kép). Az emlékezet szerint a juhászat a közös gazdaság időszakában vett nagyobb lendületet, amikor a tartás fő hasznát a Csehszlovákiában nagy értékű gyapjú jelentette (12-13. kép). Az 1960-as években 120-150 korona volt egy kiló me­­rinógyapjú ára, a hosszabb szőrű fajták gyapjáért kevesebbet adtak. (Ehhez ké­pest az 1990-es években 30 korona körül mozgott a gyapjú ára.) Ennek megfe­lelően főleg merinót tartottak, aztán jött divatba az orosz fajta tarnopolszki, de volt kevés cigája meg valaskí is az 1970-es években. A juhászat nyári építmé­nye a hodály volt, az akol inkább télire szolgált. A juhászok rézkampóját legin­kább egy brezinai (Kolbáska) rézöntő készítette, de felbukkantak ezen a tájon edelényi juhászkampók is (Bodgál 1959, 369-391) (11. kép). További, inkább tematikus néprajzi szakmunkák oldalaira illő részletek hely­ett36 egy jellegzetes tevékenységre kívánunk még itt utalni: a nagytárkányi ván­dor juhnyírók munkájának néprajzi vonatkozásaira. A birka gyapjának lenyírásá­­ra szakosodott csoportok vándoroltak, Észak-, Északkelet-Magyarországon ezek tevékenysége a magyar-szlovák népi kapcsolatoknak is egyik sajátos fejezete (Szabadfalvi 2001, 734-735). A Bodrogköz településén is szerveződtek birka­35 A Bodrogköz településein nem volt ritkaság a pásztordinasztiák felbukkanása. Pl. a Rimár csa­lád két-három generáció alatt az Ung-vidékről a Bodrogközi Pácinig és a Szatmár megyei Nyír­meggyesig jutott. Nagytárkányba a kárpátaljai Szűrtéről (Sztrumkovka) származott be Sima Já­nos, ugyancsak betelepült volt a Jabrik és az Orosz bacsó család, többen juhászok. Egyik adat­közlőnk, Kovács János Tiszacsermelyben született, ahol édesapja és annak testvére is bacsó volt. Onnan kerültek Nagykázmérba (Kazimír), majd Mészpestre (Kucany). Dolgozott az Ungvár melletti Domonyán, bányászként Iglófehérhegyen (Mlynky), később Ráskán (Malé Raškovce) volt szövetkezeti juhász, majd Kistárkányban bacsó a JRD juhnyája mellett. 36 A bárány, anyajuh és a kos elnevezések mellett, örü a heréit állat elnevezése. 322

Next

/
Oldalképek
Tartalom