Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
Amellett, hogy a szénafüvet is pótolták, a vetett takarmányok a talajerő utánpótlásában is fontos szerepet kaptak. A lovas gazdák igyekeztek legalább 2-3 köblös területen lucernát vetni: 4-5 évig művelték egy helyen, aztán kiszántották. A lucernán és a lóherén kívül kedvelték a bökényt (bükköny) is: főleg tavaszit vetettek - árpával vagy zabbal együtt -, de az őszit is használták a talaj javítására. Zöldtrágyának is használták: tavasszal vetették, mikor elvirágzott, beszántották. Ha hagyták megérni, abraknak csépeltek belőle. A szemestakarmányok közül a kukorica volt a legnépszerűbb. A szeszélyesnek tartott árpát - őszi és tavaszi is termett - becsülték, de kevesen termesztették: ha májusban nincs eső, csak kihegyesedik, s kevésbé alkalmas takarmány a jószágnak. A zab a lótartók körében volt kedvelt takarmány. A hagyományos paraszti gazdálkodás időszakában elképzelhetetlen volt, hogy a búzát takarmányozásra használják fel. Mindig spórolni kellett a takarmánnyal. A legjobbat a ló kapta, mert az szántott. A teheneknek odaadták a gyengébb szénát, vagy az ínségtakarmányt is. A kukoricaszárat összekötve tették a tehenek elé. Azt mondták, hogy a tengerigórétól van a legjobb tej. Télen még a búzaszalmát meg az árpaszalmát is felétették: megvágták szecskának, takarmányrépával, répaszelettel, egy kis melasszal meg kis korpával adták a jószágnak. Minden háznál volt szecskavágó. Nehéz volt kiteleltetni az állatokat. Ahogy mondják: itt egy kéve kukoricagóré sem veszett el. A szénát a szabadban, kazalban tartották, de ha volt hely, berakták a csűrbe (pajtába) is. Néhányan emlékeznek a faluban a négy rúdon mozgatható tetejű szénatároló építményre, de a nevét nem tudják.27 A kolonistáknak külön legelőjük volt, jószágaiknak bőséggel állt rendelkezésükre legelőterület: minden porta után 3 hektárt mértek ki, meg hozzá közel 4 hektárnyi erdőt, amit ugyancsak legeltettek. (Az utóbbit az 1960-as években vágták ki.) Tárkányi szegény embert fogadtak meg csordásnak, együtt legeltek a tehenek meg a növendék jószágok. Egészen esernyőig húzódott a legelőjük, amire azoknak a jószágát is felfogadták - 1-2 tehenet -, akik a kolonistáknál dolgoztak. Olyan embert nem is fogadtak fel dolgozni, akinek nem volt tehene, sertése. „Itt volt bőven takarmány, de a falusiak még a kukoricagórét is elvitték, ott olyan kevés takarmány volt. Mi nem etettük ezt, pedig volt szecskavágó’’ - mondja adatközlőnk.28 29 A szénafüvet a szegénységgel kaszáltatták résziben. Bőséggel volt vetett takarmányuk is: lucerna, lóhere, a lovat nem is engedték a legelőre, még éjszaka sem. Egész évben ólban tartották a sertéseket is. A takarmányt a csűrben (a szlovákoknál sztodola, a cseheknél humná23) tartották, mögötte a csűrháton volt a szalmakazal. 27 A többség szerint abarája csak a ruszinoknak meg a szlovákoknak van a hegyekben. 28 Borovics József (1932) 29 humna - szlovákul: ez többes számú alak (csak többes száma van, jelentése: kert alja). A pajta, csűr viszont humno [a szerk. megj.j 318
