Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai
A dinnyeföld szélére szívesen vetettek két-két sor kukoricát, mert védte a dinnyét. Vetették a tengeri egy-egy sorát néha a dinnye közé is: három-négy sor dinnye után - ritkán, nem a tövéhez - egy sor kukorica került, ami kis árnyékot vetett, meg a széltől is óvta a dinnyét. Leginkább csak kapával gyomtalanftottak, de volt, aki először ekekapával mozgatta meg a dinnyeföldet. Mikor már méteres futása volt az indának, leföldelték, hogy a szél ne forgassa fel. Mikor az első dinnye megindult, megjegyezték: általában csak egy vonást húztak rá, ami az első kötést jelezte, s nem tulajdonjegyként szolgált. Volt azonban, aki apró bélyegzővel a monogramját ütötte a dinnye héjába. A termés beérésére leginkább a dinnye hangjából következtettek: ha kopogtatáskor tompán szólt, leszedhető volt. Volt, aki elvitte árulni, de pénzt nemigen csináltak belőle a háború előtt. A háború után már inkább kereskedtek vele, de nem volt jó piaca, mert bőségesen termett a szomszédos falvakban is. Elsősorban azonban saját fogyasztásra termesztették, generációkon át a nyár végi időszak alapvető élelme volt. Hazavittek egy szekérrel, hűvös helyre tették, mikor elfogyott, újat szedtek. Volt, aki kenyérrel fogyasztotta. A dinnye egészen kora őszig meghatározó jelentőségű volt a nagytárkányiak táplálkozásában is. A sárgadinnye jelentősége csekélyebb volt. A második világháborúig parázs, fojtós húsú, cikkelyes sárgadinnyét termesztettek - még lekvárt is főztek belőle. Az aprócska, kifejletlen dinnyét az asszonyok besavanyították: a kisdinnye tartósításának módja és ízesítése lényegében azonos volt a savanyú uborkáéval. 4. A burgonya (Solanum tuberosum) termesztésének mind az emberi táplálkozás, mind az állati takarmányozás szempontjából fontos gazdasági szerepe volt. Úgy tűnik, hogy - hasonlóan a Bodrogköz más településeihez - az 1930- as évek végén, az 1940-es évek elején jelentek meg azok a fajták (gülbaba, rózsa), amelyeket korai újkrumpliként sikerrel értékesíthettek (Kántor 1960, 453-458). Kevesebben adták el Ungvár piacán, inkább a felvásárlókra bízták a terményt. Különösen a határ fekete homokos részein termett bőséggel. Korábban az ella termesztése dominált, a veres krumplit pedig zsidók vásárolták fel, akik szeszt főztek belőle. Az 1960-as évek végétől néhányan ismét kezdtek foglalkozni a korai burgonyával: akkor már Táborból {Csehország) szerezték be a vetőburgonyát. 5. A tök (Cucurbita pepo) a második világháborúig főleg takarmánynövény volt, bár a bécsi tök (- sütőtök) parázs, édes húsa sütve kedvelt volt. Ezt szeptember végéig a szántóföldön vagy a kertben hagyták, mikor megcsípte a dér, akkor hordták az emberi fogyasztásra kiválasztott példányokat a kamrába, pincébe. Inkább a disznótok, fehértök, lótök termesztése volt azonban jellemző, a bodrogközi falvak jellegzetes habart és rántott főzeléke, a töklotyó is gyengébb disznótökből készült. A spárgatök (Cucurbita pepo var. oblonga) termesztése csak az 1950-es évek elejétől terjedt el a házi kertekben, de kiváló termőhelye volt a Tisza-kert Sokas nevű területe is (3. kép). Az elmúlt évtizedben Magyarországról került be az ún. istengyalulta tök magja, amit nem kell gyalulni a főzéshez, így gyorsan népszerűvé vált. Korábban a tök magját nem cserélgették: 305
