Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai

ja nem csupán a tartásmód átalakulása miatt bomlik meg, hanem a sokfelé darabolt üzemek olykor sajátosan csonka struktúrája miatt is. Ugyanakkor ezek a szerkezetek nem körvonalaznak mezőgazdasági vállalkozói réteget sem, inkább csak a szegénységre adott kényszerű válaszként értelmezhetők. A vékony tehetős paraszti réteg és a szegénység között a ledolgozás, a részes művelés és a kepés (arató-) munka - akár generációkat átérő - kapcsolatrendszerét hozta létre. Ezt a kapcsolatot az 1940-es, 1950-es évek fordulójának politikai helyzete számolta fel: a kuláknak mondott gazdák nem fogadhattak kepéseket, ami a szegénységet is hátrányosan érintette. A mobilitás, az újítás, az újabb növénykultúrákkal való próbálkozás éppen úgy jellemezte a nagytárkányi parasztokat, mint a sokféle tevékenység, a pénzszerzési lehetőségek állandó keresése. A két világháborút követő határmódosítás ebben a vonatkozásban is hátrányosan befolyásolta a település lakóinak gazdasági mozgásterét. A zemplénagárdi gazdáknak kevesebb földjük volt ideát, a tárkányiaknak valamivel több az agárdi oldalon. 1950-ig lehetett átjárni a földeket megművelni az erre a célra kiállított igazolvánnyal, azt követően megszűnt ez a lehetőség.

A fentiek mind hozzájárultak ahhoz - amint azt más összefüggésben is említettük -, hogy Nagytárkány paraszti mezőgazdasági termelése jelentős mértékben a falu népességének önellátását szolgálta. Jelentősen befolyásolta mindezt az is, hogy Tárkánynak nincs vasútállomása. A bélyi FUTURA éppen úgy felvásárolta a leszerződött mezőgazdasági felesleget, mint a helybeli zsidó kereskedők. Amennyire a piacozás a Bodrogköz számos településén hozzátartozott a parasztcsaládok gazdasági stratégiájához, Nagytárkányban még az 1970-es években is „megszólták" azokat, akik ilyen módon boldogultak: - Csak nem kofák lesztek? - kérdezték. Ez a közösségi norma azonban természetesen a korábbi generációk gyakorlatában és az azzal kialakult mentalitásában gyökerezett.

II. A földművelés és a termesztett növények

A földművelés termelékenységének alapja a talajerő utánpótlása volt, nem meglepő tehát, hogy a szántóföld trágyázására milyen nagy gondot fordítottak.6 A trágyadomb az istálló mögött volt. Trágyahordás minden évszakban volt, de főleg télen hordták ki - szekéren vagy szánkán -, meg tavasszal a földekre a trágyát. Aratás után is kitakarították a portát, s a leszántás előtt kihordták a trágyát a tarlóra, de nyáron kevés volt a trágya: a jószág a legelőt járta. Volt, aki a szántóföldön szarvasba rakta le a trágyát, volt, aki rögtön szétterítette. Télen általában szétszórták, s a hóolvadás után, tavasszal szántották le, főleg a kapásnö6 Adatközlőink szerint a más határon való legeltetéssel járó veszteség volt az, hogy arra az időre elvesztette a gazdaság az állat trágyáját. A kolónián a cselédek ingyen legeltethették a jószágukat, takarmányt is kaptak a tartásához, de az állat trágyája a gazda üzemében maradt. Jobb gazdák egy évre kiadták dinnyének egy-egy parcellájukat a homokos részeken, amit a bérlő trágyázott meg: az volt a haszon, hogy a következő években nagyon jó gabonatermés volt azon a területen.

295